A szekularizáció sodrában? Reflexiók egy konferenciára

k1A kultúraközi párbeszéd vallási vonatkozásairól rendezett konferenciát az Európa Tanács a macedóniai Ohridban. A megbeszélés középpontjában az állt, hogyan tudja a média elősegíteni a különböző kultúrák közötti párbeszédet, egymás kölcsönös megértését, a kulturális és vallási sokféleség elfogadását. A konferencián részt vett az MTV Vallási Szerkesztőségének munkatársa is, az ő gondolatait olvashatják az alábbiakban.

A konferencián részt vettek az Európa Tanács 47 tagállamából érkezett diplomaták, egyházak, vallási és nem-vallási, „civil” közösségek képviselői, újságírók, tudósok és médiaszakértők. Ahogy a találkozót összegző gondolatokban elhangzott: „úgy tűnik, mindannyian nagyon más nyelvet beszélünk.”

Az eltérő nyelvekkel talán nem is lenne gond, hiszen ez a kultúraközi párbeszéd kihívása, hogy a különböző háttérrel és tapasztalattal rendelkezőket találkoztassa. A probléma inkább egymás megértésével, a megértés hiányával volt – ahogy a konferencia lezárásában a BBC vallási szerkesztőségének korábbi vezetője, Stephen Whittle elmondta: „nem igazán találjuk a közös nevezőt, hiányzik a valódi párbeszéd.” És valóban: a tanácskozások két napja során résztvevőként magam is egyre inkább úgy éreztem, hogy nagyon hiányzik a megértés Kelet és Nyugat, közszolgálati és kereskedelmi, kisközösségi és országos, elkötelezett és el-nem-kötelezett sajtó között.

A Magyar Televízió Vallási Szerkesztőségéből érkezve a leginkább talán az döbbentett meg, hogy milyen nagy különbség van a között a vallási újságírás között, amelyet Nyugat-Európában művelnek, és az általunk ismert vallási újságírás között. Míg Magyarországon a vallási újságírás szorosan összekapcsolódott a kifejezetten egyházi, szolgáló jellegű sajtóval; addig Nyugat-Európában egy országos napilap vallási rovatának újságírója a muzulmán nők kendőviselésével, a bevándorló-kérdéssel, az iskolai keresztek körüli vitával, a Korán-égető amerikai lelkésszel és egyéb botrányokkal foglalkozik napi szinten. Ez a típusú vallási újságírás nem foglalkozik azokkal a kérdésekkel, amelyek az adott országban az egyház belső életét, a közösséget, a hitéletet, az egyházon belüli konfliktusokat érintik.

A „vallási”-nak nevezett botrányújságírás és az egyházi, szolgáló média közötti szakadék oka talán a kontinens két felének eltérő történelmi fejlődésében található. Kelet-Közép-Európában, így Magyarországon is, a kommunista diktatúra idején az egyházak hosszú évtizedekig nem kaptak szót a sajtóban. Így a rendszerváltozás után a szólásszabadság kiteljesedéseként üdvözölhette a társadalom érdekelt része, hogy vallási tartalmak is megjelentek a nyilvános médiumokban. Nyugat-Európa mindeközben zavartalanul haladt előre a társadalmi modernizáció, azaz a szekularizáció felé, és szemmel láthatóan a nyugati újságírás eljutott a „fejlődésnek arra a szintjére,” amikor a szólásszabadság kiteljesedését a vallási szkepszis, a bevándorló-probléma és az egyházi botrányok nyíltan provokatív tálalása jelenti.

Az Európa Tanács az emberi jogok védelme, a demokrácia erősítése, és a jog uralmának hármasságában látja fő feladatát. Ahogy Finola Flanagan, az ET Velencei Bizottságának alelnöke hangsúlyozta, a szólásszabadságot nem lehet tovább korlátozni annak érdekében, hogy a vallási közösségek érzékenységét tiszteletben tartsák, – bár a gyűlöletbeszédet továbbra is tiltják. Ahogy a találkozón többször is elhangzott, az egyházaknak meg kell békülniük azzal, hogy esetleg negatív tartalmú hírek jelennek meg róluk a sajtóban. A szólásszabadság mindenáron való védelme azonban elfeledkezik arról, mi garantálja, hogy egy vitás ügyben például az érintetteknek lehetőségük legyen elmondani a saját álláspontjukat – ugyanolyan széles nyilvánosság előtt, mint amilyet egy esetleges botrány kapott? A nyugat-európai típusú, szekuláris újságírás harcias küzdelme a szólásszabadság teljességéért vajon nem arról szól-e, hogy szabadon lehessen a másik becsületét és jó hírnevét rontani?

A válaszok sajnos nem megnyugtatóak. Philaret Bulekov atya, a Moszkvai Pátriárkátus strasbourgi küldötte egy szomorú tapasztalatát osztotta meg: amikor egyháza szerette volna, hogy az álláspontja megjelenjen egy bizonyos kérdésről egy nagy olvasottságú lapban, akkor az adott újságírótól azt a választ kapták, hogy hozzanak létre saját sajtót, és ott azt jelentetnek meg, amit akarnak. Emberi jogok, demokrácia, szólásszabadság – végül is ez mind megvalósul, ha az egyház a saját médiumában közli saját álláspontját, üzeneteit. Viszont éppen a lényeg, a párbeszéd, ami ezeket az eszméket működőképessé tenné, ez az, ami jelentős csorbát szenved egy olyan elszigetelt, különálló közösségekre bomló médiarendszerben, ahol mindenki azt mond, amit akar a saját közönségének, anélkül, hogy a másikkal bármiféle párbeszédbe bocsátkozna.

A Magyarországon működő közszolgálati rendszer törvényben írja elő, hogy az országos közszolgálati televízióban nemzetiségi, határon túli, valamint vallási és egyházi műsoroknak is kell készülniük. A konferencia résztvevői például meglepődve és némi értetlenséggel fogadták, hogy a magyar közszolgálati televízió megállapodást kötött az ország történelmi egyházaival, melyben garantálják az egyházi műsorok elkészítését és sugárzását, a megállapodás részét képező műsorperc-arányok betartásával. Az is megdöbbenést váltott ki, hogy a vallási műsorok nálunk az egyházak által delegált szakértők bevonásával készülnek. Mindez lehetőség az egyházaknak arra, hogy a közszolgálatiság nyújtotta lehetőséggel élve országos szinten, a szélesebb társadalomhoz is eljuthassanak üzeneteik.

Felmerül a kérdés, hogy mi a különbség elkötelezett és el-nem-kötelezett sajtó között. A mai, európainak nevezett normák egyre inkább az „el-nem-kötelezettséget” hangoztatják, ahol minden ugyanolyan értékes, és mindent semlegesen kell szemlélni – tehát valójában semmi sincs, ami igazán érték. Bár látszólag az emberi jogok teljességét biztosítja ez a szemlélet, megfeledkezik arról, hogy bizonyos jogok gyakorlása a másikat védtelenné, gyakorlatilag jogfosztottá teheti. Ez látszik például abból is, hogy a szólásszabadság elkötelezett védelmezői megfeledkeznek a másik újságírói alapelvről, a kiegyensúlyozottság követelményéről, és arról, hogy minden érintett félnek szót kell kapnia egy adott ügyben.

Az el-nem-kötelezett újságíróra jellemző lehet az is, hogy nincs tisztában az egyház küldetésével, és mindenáron igyekszik egy társadalmi szervezetként szemlélni és megítélni azt. Az egyházak életét valójában érintő kérdésekről ezzel szemben az tud hitelesen tájékoztatni, párbeszédet kezdeményezni, aki az egyház saját küldetése felől ítéli azt meg, és nem mellesleg hisz ebben a küldetésben. Aki nincs tisztában az egyház küldetésével, és nem is hisz benne, az csak a felületes, botrányokra érzékeny, külső szemlélő státuszából tud vallási újságírást folytatni.

Felvetették a tanácskozáson az újságírói etika kérdését is. Ezzel kapcsolatban az összes élvonalbeli médium, – mint például a brit BBC, a francia Libération, a spanyol El Mundo, a portugál Público, az olasz La Repubblica -, újságírója vaskos etikai kódexeket emlegetett, amelyek mindenre kiterjedően szabályozzák a munkájukat. Mi, az MTV Vallási Szerkesztőségében nem büszkélkedünk vastag etikai kódexszel, viszont a mindennapi munkánk során szem előtt tartjuk a legfontosabb parancsot, hogy szeresd az Istent és szeresd az embert – igyekszünk a hírek, az események mögött mindig az ember hitét keresni, és azt, hogy hogyan szolgálhatja egy-egy riport, portré vagy tudósítás az egyén és a közösség javát, üdvözülését. Erre az egyszerű újságírói etikára a La Repubblica újságírójának heves kirohanása volt a válasz: „Na de mi újságírók vagyunk. Távolságot kell tartanunk, semlegesnek kell maradnunk. Mi nem érintődhetünk meg a téma által.”

Ennek a meg-nem-érintődésnek a legnagyobb veszélye, hogy megfeledkezik az elsőszámú újságírói kötelességről: szolgálni a közösséget, mint egy küldött. Persze azok, akik hangoztatják, hogy semlegesek, és távolságot tartanak a témától, ők is lehetnek elkötelezettek: a nézettség, a reklámbevétel, a profit növelésének irányában biztosan, hiszen sajnos a botrány, a „rossz hír” ezeknek a mutatóknak kifejezetten kedvez. A csakis az emberek szolgálata iránt elkötelezett vallási újságírásnak ma sajnos le kell mondania a nézettségi rekordokról és a magas bevételekről. A vallási és egyházi újságírónak ebben a helyzetben kell elkötelezettnek lenni a jó ügy, a Jóhír, az emberek szolgálata mellett.

A médiának hatalmas a felelőssége abban, hogy a jó vagy a rossz hírt szolgálja-e. Persze a sajtóban tevékenykedőknek mindig az igazságot kell képviselniük, tehát nem szabad elhallgatniuk azt, hogy létezik a rossz, a bűn, a betegség, a testi és lelki nyomorúság, a halál. Ezekről tudósítani kell, de mindig szem előtt tartva a lehetséges jót, ami a helyzetben rejlik, a megoldás, a vigasztalódás, a megbékélés felé vezető utat. Az a fajta újságírás, amely csak a bűnt, a tragédiát szajkózza, és a jó hírt nem szolgálja, semmiképpen sem lehet a hívő emberek és a társadalom szolgálatára.

A nemzetközi újságírói közegben úgy éreztem, hogy a véleményemmel egyedül maradtam. Ennek ellenére megerősödtem abban, hogy mégis nagy érték az, amit itt az MTV Vallási Szerkesztőségében a napi munkánk során gyakorlunk: szolgálni az egyházakat és elősegíteni a küldetésüket. A szekularizálódó társadalom a maga képére igyekszik formálni a vallási újságírást is, és lehet, hogy az egyházak küldetésével egyező újságírás csak a mi szemünkben érték, de mégis ki kell tartanunk ebben a szolgálatban.

Nemes Anita

A Magyar Kurir cikke

——-

A szerkesztő megjegyzése:

A fenti témák egyikében-másikéban a “nemzetközi közösség” meglepően egységes véleményt formál a semlegesség, meg-nem-érintődés, el-nem-köteleződés, távolságtartás hamis értékeinek hangsúlyozásával. Ez az ál-objektív magatartás azonban nem tekintendő egy valódi nemzetközi közösség eszményének és értékének, hanem egy ártalmas európai elittől ered, és egy közös – ám rossz – tőről fakad.

Szólj hozzá!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás