Ítélet született egy rágalmazási perben

A Székesfehérvári Egyházmegye közleménye 2010. július 6.

A Székesfehérvári Egyházmegye által ismeretlen tettesek ellen, rágalmazás vétségének elkövetése miatt 2007-ben indított magánvádas büntető ügyben elsőfokon ítélet született. Az Egyházmegyei Hivatal ezzel kapcsolatban kiadott közleményét olvashatják.

A Székesfehérvári Városi Bíróság, mind az I. rendű, mind a II. rendű, mind a III. rendű vádlottat bizonyítottság hiányában a vád alól felmentette. Álláspontja szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok nem elegendőek a bűnösség megállapításához.

Olvass tovább

Elég volt a papok gyalázásából: elindult a tanúságtevő honlap

bojteesgyermekBöjte Csaba levele kapcsán elindult a www.ilyenazenpapom.com című oldal. Húsvéthétfőn kelt felhívásában arra kér „minden embert”, hogy tegyen közzé olyan igaz történeteket, „tanúságtételeket”, amelyekből kiviláglik, hogy a médiában az egyházról tálalt kép fals. A gyermekek ezreinek életét (és most már anyákéit is) a Dévai Szent Ferenc Alapítványon keresztül megmentő atya kiáltványában úgy fogalmaz, „kell beszélni arról az egy százalékról, akik felelőtlenül bemocskolták a bennük bízó gyermekeket, de kell beszélni a többiekről is, azokról a lelkipásztorokról, akik hihetetlen jósággal, szeretettel hajoltak le hozzájuk”.

Olvass tovább

Böjte Csaba levele: Ébresztő

levelÉbresztő hajdani hittanosok, egyházi intézmények növendékei! A gonosz néhány szomorú – eléggé el nem ítélhető – papról lerántotta a hallgatás fátylát. Jó tette, de ti, akik oly sok lelkiismeretes, nagyszerű, szentéletű papot, szerzetest ismertek, miért hallgattok?

Olvass tovább

Hetesi Zsolt: Ébresztő! A fele elfogyott

picture-6A Társadalometikai Kör estjének vendége ezen a 2010. február 5-i péntek estén Dr. Hetesi Zsolt volt, a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport vezető kutatója, ismert publicista. Azok számára, akik nem ismerik munkásságát, friss blogjai, írásai  itt érhetők el. Ezek között szerepel A világ helyzete, éghajlat, erőforrások, gazdaság. Az első elemzés bővítése (2009) című dolgozata is, amit kifejezetten azoknak ajánlottunk, akik előre fel szeretnek készülni az előadóból az alkalomra.

Olvass tovább

Böjte Csaba: Hol van Nicaragua?

bojte1Ajánlom e gondolatokat egy barátomnak, aki sok pofont kapott mostanában, s azt hiszi, hogy összedőlt a világ. Pánikba esett, menekülne bárhova, ki ebből a romlott világból. Ahogy ő mondja, Nicaraguába. Megvilágosodni bárhol lehet! A hegyekben, hol sok a fa, és jó a levegő. De semmiképpen sem eldugott tiroli villában, színes televízióval s szaunával.

Olvass tovább

Pákozdi József: Multi Level Marketing és személyesség, rádióriporttal

A 2010.01.22-i est témája a direkt termékértékesítéseknél gyakran alkalmazott hálózatépítési módszer, az MLM (Multi Level Marketing, közelítő fordítása: többszintű piaci tevékenység) volt. Magyarországon közismerten bizonyos tisztítószerek, kozmetikai szerek, stb. személytől személyig folytatott értékesítése ilyen keretekben folyik. A témáról a Társadalometikai Kör vezetőjével és tagjaival  a Katolikus Rádió „Életre-való” családi magazin műsora „Az üzletben nincs barátság – és fordítva?” címmel Pákozdi József szerkesztő egy  rádióriportot is készített.

Olvass tovább