Beran Ferenc: Az Egyház identitása és küldetése Európában – teljes cikk

Szent II. János Pál pápa az elmúlt évezred végén, 1999. októberében egy püspöki szinódust hívott össze, ami azzal a foglalkozott, hogy az Egyház az új évezred kezdetén hogyan értelmezze önmagát Európában és milyen fontos célokat tűzzön ki maga elé. A szinódus összehívásának több előzménye is volt. A materialista világképet hirdető szocialista világrendszer 1989-ben összeomlott. Ezzel párhuzamosan az erkölcsi liberalizmus hatása erősödött és voltak olyan jelek is, amelyek azt mutatták, hogy a közeljövőben Európát nagyobb bevándorlási hullám érheti. Végül küszöbön állt az Európai Unió (EU) bővítése is, ami a dokumentum kiadása után egy évvel (2004) meg is valósult. A pápa fontosnak tartotta, hogy az EU alkotmányába a keresztény a keresztény örökségre való utalás kellő hangot kapjon. Az Egyház Európában kezdetű apostoli buzdítás Szent Péter és Pál apostol ünnepének vigíliáján, 2003. június 28-án látott napvilágot.

Tanulmányunk első felében Európának a századok során kialakult lelkiségével foglalkozunk, ezután pedig jelezzük, hogy az új évezred első évtizedeiben az Egyháznak milyen lehetőségei vannak, hogy küldetését teljesíteni tudja.

1. Európa lelkiségének jellemzői

Szent II. János Pál pápa a fent említett apostoli buzdításban a következőt írta: Európa úgy tűnik, hogy “az értékek komoly válságát éli át” és “minőségi ugrásra van szüksége spirituális örökségének tudatosításában”.[1] Ez a kijelentés nem hagy kétséget afelől, hogy Európának sajátos lelkisége van, és ezt a lelkiséget jelentős mértékben a kereszténység történelmi öröksége határozza meg[2]. A Szentatya arra is rámutatott, hogy ez a lelkiség az utóbbi időben meggyengült, ezért a megújítására van szüksége. Az Unió bővítésekor valóban szükség volt –lett volna – arra, hogy Európa e meghatározó jelentőségű örökségéhez való viszonyát újragondolja, megújuljon, hogy aztán a sajátos értékeit valóban továbbadhassa.

Az apostoli buzdításban megfogalmazott irányokat követve ez a tanulmány azt a célt tűzte ki maga elé, hogy Európának a Szentírás üzenetéből táplálkozó spirituális örökségének a legfontosabb elemeit feltárjuk, és elgondolkodunk arról, hogy földrészünk a mai világban hogyan tud ennek az örökségnek megőrzője, hordozója és továbbéltetője lenni?

1.1. Európa lelkiségének keresztény gyökerei

Európa “lelkisége” gyökereinek a bemutatásánál fontos, hogy először magát a “lelkiség” fogalmát tisztázzuk. Áltanosságban azt mondhatjuk, hogy a “lelkiség” lelki tulajdonságok összességét jelenti.[3] Így beszélhetünk például a közös hitet valló emberek; a közös történelemmel rendelkező népek; továbbá az azonos területen élő, vagy hasonló munkát végző csoportok lelkiségéről.[4] Hasonló módon beszélhetünk Európa sajátos lelkiségéről is, mivel az itt élő nemzeteket összeköti a közös történelem, a kétezer éves keresztény múlt. Ez alapján állíthatjuk, hogy Európa nem csupán egy földrész, ahol emberek laknak, vagy amelyet a közös piac, az áruk (fogyasztási javak), a kereskedelem, technológia, vagy a kommunikáció tart össze, hanem egy etikai közösség is, amelynek minőségi karakterű történeti értékei vannak.[5] Ezt erősíti meg a pápai dokumentum: Európa nem annyira “földrajzi hely”, mint inkább kulturális és történeti fogalom, amely azt a földrészt jelenti, amely a kereszténység egységesítő erejének köszönhetően különböző népeket és kultúrákat tudott egységessé tenni, és amely szorosan kapcsolódik az egész – sokféleségében nagymértékben éppen ez által egységes – európai kultúrához.[6]

Az apostoli buzdítás és a témában megjelenő írások megerősítik, hogy a keresztény lelkiség alapja a Szentháromság Egy Istenbe vetett hit, amely az Ő szeretetéből táplálkozik: Ezért “az európai egyház feladata, hogy segítse a kortársakat megtapasztalni az Atyaisten és Krisztus szeretetét a Szentlélekben a szeretet tanúságtételével, amelynek önmagában evangelizáló ereje van.”[7] A hit, amely lényege szerint Istenre való ráhagyatkozás jelent, megnyitja az ember értelmét és szívét arra, hogy az Isten által a teremtésben és megváltásban kapott értékeket felismerje. Mivel a felismerés személyes, ezért annak megvalósításához is a személy aktív, “kreatív” együttműködése szükséges. Emiatt ahhoz, hogy Európa lelkileg meg tudjon újulni, “kreatív hűséggel föl kell ismernie azokat az alapvető értékeket, amelyek megszerzésében a kereszténységnek meghatározó szerepe volt.”[8] Ezek az értékek emberi személy “transzcendens méltóságának” elismerése; az emberi méltóságból eredő “értelem, a szabadság, a demokrácia” értékei; a jogállam s politika és a vallás közötti különbség értéke”.[9] Ha ezeken az értékeken végigtekintünk, láthatjuk, hogy a társadalmi élet különböző területein állandóan hivatkoznak rájuk, talán nem is gondolva arra, hogy vallási (keresztény) gyökereik vannak. Ilyen alapvető érték például az emberi méltóság elve, amelyet eredetileg az ember Isten-képiségével magyarázták, s amely elv e hitbeli megalapozás nélkül nehezen értelmezhető és veszélybe is kerülhet.[10]

1.2 A személy méltóságának keresztény értelmezése

Ha Európa lelkiségét jellemezni kívánjuk, összetevői közül elsőnek az emberi személy méltóságának az értelmezésével kell kezdenünk, amely napjaink minden etikai kérdésekkel foglalkozó (nemzetközi) dokumentumának alapjává is vált. Az Egyesült Nemzetek Szervezete által elfogadott „Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata” első cikkelyében kimondja: “Minden ember szabadnak születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell, hogy viselkedjenek.”[11]  Ez az alapelv tükröződik az Európai Unió Alapjogi Chartájában is: “Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell”[12] Ahogyan arra már rámutattunk, ez a nagyon fontos alapjog azonban, az ember Isten-képisége nélkül nincs kellően megalapozva, olyan kijelentés marad, amely mögött nem találunk egyértelmű, kétségbevonhatatlan hivatkozási alapot. A dokumentumok utalnak ugyan az emberi értelemre, lelkiismeretre, az európai népek hagyományaira[13], de ezek az egyébként valóban nagyon fontos emberi adottságok, képességek, erények csupán olyan jelzések, amelyek az ember sebzettsége (egyéni és társadalmi törékenysége) miatt bizonytalanok lehetnek. Az emberi értelem és lelkiismeret tévedhet, a népek hagyományai pedig nem mindig képviselnek azonos, általánosan érvényesnek elfogadott értékeket. Napjaink tapasztalata igazolja is ezt a biztos alapok feladásából következő félrecsúszási lehetőséget: egyfajta értékválság felerősödését. Ez az a jelenség, amely szerint többségi szavazattal, esetleg csak többséginek beállított véleménnyel alapvető, a teremtésből-teremtettségből következő etikai értékeket is megkérdőjeleznek, relativizálnak, és szélső esetben idejétmúltnak, érvénytelennek nyilvánítják azokat.

Ezzel, a biztos alap meglétének fontosságának hangsúlyozásával magyarázható, hogy a pápa azzal a kéréssel fordult az európai alkotmány szerkesztőihez, hogy – a történelmi hűségnek megfelelően – mint szilárd és egyértelmű alapra, hivatkozzanak “Európa vallásos, főleg keresztény örökségére.[14] Európa az a földrész, ahonnan a kereszténység a létrejöttétől kezdve gyökeret vert és ahonnan világ többi része felé is kisugárzott, miközben Európát magát is átformálva e földrész lelkiségét máig ható módon meghatározza – akkor is, ha ezt a tényt sokan nem szívesen veszik tudomásul, illetve igyekeznek csupán a múlt részének beállítani.

A kereszténység a minden embert egyaránt jellemző és megillető emberi méltóság megalapozásánál nem valamiféle közmeggyőződésből, közmegegyezést rögzítő, de többségi döntéssel bármikor megváltoztatható törvényből, hanem az ember Isten-képiségéből indul ki. A Szentírás úgy mutatja be az embert, mint aki isteni vonásokat hordoz: „theoform”. [15]  Ennek az isteni kinyilatkoztatásnak több lényeges következménye van. Az egyik ilyen következmény az ember méltósága. Minden egyes embert önmagában, mint személyt kell tisztelni, tehát nem családi származása vagy erkölcsi tulajdonságai miatt, hanem azért, mert Teremtőjének vonásait hordozza. Az Isten-képiség azonban nemcsak méltóságot, hanem feladatot is jelent az ember számára: Az embernek, elfogadva teremtettségének ezt a dimenzióját, hasonlóvá kell válnia ahhoz, aki megalkotta őt.[16] Az ember ezt a feladatot elsősorban a szabadsága révén tudja megvalósítani, amellyel azonban vissza is élhet. Az emberi méltóságnak a társadalmi életre nézve is fontos következményei vannak. Az egyik ilyen következmény például az embernek az embertársaihoz és a környezetéhez fűződő kapcsolata. Azáltal, hogy Isten minden egyes embert a saját képére és hasonlatosságára teremtett, azt üzeni, hogy az embernek kitüntetett helye van a világban, ami különleges feladatot ad számára. A Szentírás szavaival élve: az ember feladata az, hogy a környezetét “művelje és őrizze” (Ter 2,15 )

2. Az Európai lelkiség megújításának útjai

Ősi tapasztalat, hogy a személy lelki megújulására nincsenek kész receptek. Sok esetben egy kudarc indítja őt arra, hogy újragondolja életét, így új értékeket fedezhet fel és változtathat élete menetén. Így például, ha valaki belátja, hogy nem teljesítette a feladatát, küldetését, amire adottságai vagy lehetőségei alkalmat adnának és változni akar, akkor egyszerre több úton is el kell indulnia. Őszintén el kell ismernie, hogy lustaságból, félelemből, vagy helytelen önértékelés miatt nem képviselte a helyes értékeket. Célokat kell kitűznie maga elé, ennek eléréséhez másokat is meg kell győznie, korábbi helytelen viselkedését pedig őszintén el kell ismernie. Másik esetben egy értéknek a felismerése indítja őt el a változás útján. Követésre indító példát, példaképet találhat: aki megmutatta, hogy úrrá tud lenni emberi gyengeségein, aki környezetével barátságban él, vagy akinek sikerült hivatását felismerve egy komoly célt elérnie.

Ezek a megfontolások és cselekvések igazak, érvényesek egy közösség életére vonatkoztatva is. Ha például a keresztények felismerik, hogy környezetükben, országukban vagy földrészükön az emberek azért váltak vallásilag közömbössé vagy vallásellenessé, mert ők, akik ehhez a küldetést és kegyelmet megkapták, nem képviselték hitelesen az örömhírt és az ahhoz tartozó szellemi, lelki erkölcsi értékeket, akkor új célokat kell maguk elé állítaniuk, és közösen azon kell fáradozniuk, hogy ezek a célok megvalósuljanak. Európa jelenlegi helyzetét nézve sok, önmagát kereszténynek tartó embernek több mindenen el kell gondolkodnia. Így például azon, hogy ismeri-e az Evangélium és az Egyház tanítását olyan mélységben, hogy azokat meggyőző módon tudja képviselni a társadalomban? Engedett-e a fogyasztói társadalom kísértésének és olyat is megvásárol magának, amire nincs szüksége vagy kifejezetten káros számára? Az Evangélium tanításának megfelelően segíti-e azokat, akik megélhetési problémákkal küszködnek?

A következőkben bemutatunk három utat, amelyek Európa lelki megújulását segítheti, és amely feladatokat adhat azok számára, akik küldetést éreznek ahhoz, hogy ebben a munkában részt vegyenek. Az alapot a továbbiakban is Szent II. János Pál pápának az Egyház Európában kezdetű apostoli buzdítása adja, amely a remény evangéliumának hirdetését, a szentségek ünneplésének elmélyítését, és az emberek szolgálatát jelöli meg az Egyház legfontosabb útjaiként.[17]

2.1. Az Evangélium hirdetésének útjai Európában

A korábbiakban már esett szó arról, hogy a keresztény lelkiség alapja a személyes hit, amely elsősorban azt jelenti, hogy az ember bizalommal ráhagyatkozik Isten kegyelmére. Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa szerint a „hiszek” azt jelenti, hogy “bizalommal állok arra az alapra, amely hordozni tud, éppen nem azért, mintha én készítettem volna magamnak vagy kiszámítottam a teherbírását, hanem ellenkezőleg, mert nem az én művem, és nem tudom számításokkal ellenőrizni.”[18] Ahhoz, hogy Európa lelkisége megújuljon, a földrészen élő, küldetésük tudatában élő keresztényeknek is erre a hitbeli megújulásra van szükségük. Csak a hitből származó meggyőződésen alapuló lelkesedéssel és kor problémáira érzékeny lelkülettel lehet evangelizálni azokat, akik hallottak már a kereszténységről, sőt keresztény kultúrán is nőttek fel, de annak mélyebb gyökereit, alapjait nem ismerik. Ezért II. Vatikáni zsinat meghirdette az “új evangelizáció” feladatát[19] és felhívta a figyelmet arra, hogy ez olyan feladat, amely az evangéliumot hirdető hívek részéről is megtérést igényel. Az ő esetükben a megtérés nem a hitetlenségtől való elfordulást vagy a súlyos bűnök elhagyását, hanem az állandó lelki megújulást jelenti, amelyhez Isten titkainak, szeretetének egyre mélyebb megismerésére kell törekedni. Isten szeretetének a mélyebb megismerése indíthatja a keresztény embert arra, hogy ne elégedjen meg a középszerűséggel, hanem vállalja a megtisztulásnak az egyre meredekebb útjait.  Keresztes Szent János ezt az utat “hegyre menetelhez” hasonlítja.[20] Ez a hasonlat jelzi, hogy út nehéz, de megtétele a cél eléréséhez szükségszerű is. Az úton felfelé szembesülhetünk az élet nehézségeivel és megtapasztalhatjuk azt a kegyelmet, amely átsegíthet a holtpontokon. Csak az állandó megtérés útját vállaló keresztény tud hitelesen beszélni a kísértésekről és arról a belső küzdelemről, amelyet Isten kegyelmét elfogadva állandóan meg kell vívnia annak, aki másokat Istenhez akar vezetni.

Az új evangelizáció útjai

(az üzenet lényegének átütő erejű megfogalmazása)

A II. Vatikáni Zsinat utáni teológia felhívja a figyelmet arra is, hogy korunkban az igehirdetésnek kérügmatikusnak kell lennie. A kérügma (κήςυγμα) görög szó a hírnök “kiáltmányát, kiáltást, hirdetményt” jelent.[21] A kérügma egyházi szempontból a keresztény tanítás rövid, lényegre irányuló megfogalmazását jelenti.[22] Az elv a gyökerei az Evangéliumig nyúlnak vissza. Az Evangéliumok írói, a Szentlélek sugallatára, arra törekedtek, hogy Jézus tanításának legfontosabb üzenetét írják le. Ilyen rövid, lényegtörő tanítás például Jézus részéről az, hogy “a szombat van az emberért és nem az ember a szombatért” (Mk 2,27)[23]

Szent Pál apostol leveleit olvasva feltűnhet, hogy ő mindig törekedett arra, hogy a kapott üzenetet röviden is megfogalmazza. Erre jó példa a Rómaiakhoz írt levele, ahol a megigazulásról szóló hosszabb gondolatmenetét így foglalja össze: “vétkeinkért halált szenvedett, megigazulásunkért feltámadt” (Róm 4,25). Szent Ágostonra is jellemző volt, hogy bár gyakran hosszan fejtette ki a gondolait, de fontosnak tartotta azt is, hogy az Egyház tanítását röviden összefoglalja. Egy ilyen nagyon sokszor idézett meghatározása az Eucharisztiára vonatkozik. Tanítása szerint az Eucharisztia az “irgalom szentsége” (sacramentum pietatis) az “egység jele” (signum unitatis) és “szeretet köteléke” (vinculum caritatis).[24] Ahhoz, hogy valaki ennek megfeleljen, szükséges az a lelki elmélyülés, amiről korábban írtunk. Ez a tömörségre való törekvés mutatkozik meg Aquinói Szent Tamásnál is, aki a bűn lényegét így fogalmazza meg: “Istentől való elfordulás és a teremtett dolgokhoz való odafordulás” (aversio a Deo et conversio ad creaturas).[25] Szent II. János pápának ilyen visszatérő, kérügmatikus fogalma volt a “szolidaritás” társadalometikai alapelve, amelynek segítségével az ember szembe tud fordulni a világban tapasztalható bűnös struktúrákkal,[26], amelyek gyökere pedig a pénz utáni sóvárgás és a hatalomvágy. XVI. Benedek pápa írásaiban az igazságra hivatkozik, amely megismerésére a “Szentlélek vezeti” az embert, ami “szabaddá tesz,” s ami nélkül a “szeretet szentimentalizmusba süpped, és üres foglalattá válik. “[27] Ferenc pápa pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a “leselejtezés kultúráját” éljük, ami nem csak tárgyi eszközökre, hanem az emberre is vonatkozik.[28] Azokra az emberekre, akik versenyszférában nem tudnak érvényesülni, ami miatt a társadalom perifériájára kerülnek.

Korunkban az igét hirdető és továbbadó kereszténynek több veszélyt is el kell kerülnie. Az egyik ilyen veszély például az állandó védekezés. Sokan úgy gondolják, hogy erre azért van szükség, mert az Egyházat sok támadás éri. Nagy hiba lenne azonban, ha az igehirdetés kimerülne a hitvédelemben. Aki állandóan védekezik, az könnyen a támadó gondolatainak a sodrába kerülhet és az ő gondolatmenetét követve nem marad arra lehetősége, hogy átütő erővel a hit igazságait közvetítse. [29] Természetesen fontos az is, hogy az evangélium hirdetője a másik ember gondolatmenetében is el tudja mondani az üzenetét, de ha az csupán védekezésként hangzik el, akkor a lényeges rész is könnyen elveszhet az Evangélium az erejéből.

2.2. A szentségek ünneplésének útjai

A liturgia “misztériumának” újrafelfedezése

Közös tapasztalat az, hogy a mai ember idegenkedik azoktól a hosszú szertartásszerű eseményektől, amelyen úgy érzi, hogy csak külső szemlélőként vesz részt. Ha azonban úgy érzi, hogy abban a cselekményben ő is be van vonva, sőt a liturgiában másokkal egy közösséget alkot, és közösséghez tartozik, akkor örömmel vesz rész benne. Sokat segíthet az Isten felé közeledő, de az Egyház szertartásait nem értő emberek számára, ha a liturgikus cselekmények “misztériumáról”, közösséget létrehozó hatásáról beszélünk, illetve azt megéreztetjük velük. Ahhoz, hogy ennek jelentőségét felismerjük, érdemes a fogalom keresztény értelmezéséről részletesebben szólni.

Ha végigtekintünk az Egyház történetén, akkor felfedezhetjük, hogy a görög “misztérium” fogalom gyakorlati értelmezése változáson ment keresztül. Az Újszövetségben a “müszterion” Isten titkos tervét jelenti, amely Jézus Krisztus és a Szentlélek által feltárul az ember előtt. A korai Egyházban Isten titokzatos tervének feltárulkozását közvetlenül nem kapcsolták össze a vallásos szertartásokkal. Később, a konstantini fordulat után, a nyilvánosan megtartható ünnepélyes szertartások jobban lehetővé tették, hogy az Egyház hangsúlyozza: Isten belső élete, “misztériuma” a liturgiában tárul fel az ember előtt.[30] Ettől az időtől kezdik a görög misztérium szót “szakramentummal” fordítani.[31] A késői középkorban a misztérium fogalom újabb értelmezést kapott. A szentek misztikus élményeinek hatására a misztérium inkább lelki tapasztalatot jelentett, a teológia pedig arra törekedett, hogy ezt a tapasztalatot rendszerbe foglalja. Így fennállt annak a veszélye, hogy a misztérium fogalma már nem Isten megtapasztalását jelentette, hanem az arról való tudományos értekezést (spekulatív misztika). Így a misztika elvált a hétköznapi élettől.[32] Ennek ellenhatására jött létre a “devotio moderna”, amely a hétköznapi élet lelki tapasztalatainak a fontosságát hangsúlyozta. Ezt szemléletet képviselték Kempis Tamás “Krisztus követése” és Szalézi Szent Ferenc “Filótea” című művei[33]. Az Isten titkaira irányuló tapasztalati misztika élményszerű megélése és másokkal történő megosztása, spanyol földön Loyolai Szent Ignác, Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János műveiben folytatódott.[34]

A II. Vatikáni Zsinat után kibontakozó teológia újra felhívta figyelmet arra, hogy Isten misztériuma elsősorban a liturgiában, különös módon a szentmise áldozatban tárul fel az ember előtt. A Háromszemélyű Egy Isten a liturgiában nyilvánítja ki a misztériumát, oly módon, hogy a megváltás eseménye ténylegesen jelenvalóvá válik az ember számára.[35] A zsinatot követően a liturgiának az embert magával vonzó és közösségteremtő ereje az “eucharisztikus egyháztanban” vált ismertté.[36] Ennek lényege már Szent Ágoston tanítására is visszavezethető: “Az Egyház ünnepli az Eucharisztiát és az Eucharisztia teremti az Egyházat” (Ecclesia facit eucharistiam et eucharistia fecit ecclesiam). [37]  Más szavakkal, bővebben kifejtve: minden szentmisében megjelenik Jézus Krisztus egy és örök áldozata, amely közösséget hoz létre, úgy, hogy a jelenlevő hívek egyéni áldozatukat Jézus áldozatához kapcsolják. Ezt a gondolatot bontja ki Szent II. János Pál pápa az Egyház az Eucharisztiából él kezdetű apostoli buzdításában. Az Eucharisztia közösségformáló hatásáról így: “Elmondhatjuk, hogy nem csak mi vesszük magunkhoz Krisztust, hanem Krisztus is magához vesz mindegyikünket. Barátságot köt velünk”[38]

Korunkban nem csak az Egyház ismerte fel, hogy a teljességre vágyó embereknek igényük van arra, hogy részt vegyenek a szertartásokban a körülöttük lévőkkel együtt és ezáltal közösséggé váljanak. Erre az ember belsejében lévő vágyra épít nagyon gyakran a művészet is, amely ezt a vágyat felfokozza és sejteti, hogy ennek célja: a teljesség nem csupán a bennünk levő vágynak a kivetítése, hanem ezt a vágyat „kívülről” a (létező) teljesség vagy Szent is táplálja, élteti. Elgondolkoztató, hogy a teljesség vagy a tökéletesség utáni vágy nem kifejezetten vallásos művekben, alkotásokban is megjelenik.

2.3. A szolgáló szeretet útjai

Az Evangélium szerint a Krisztust követő ember legfontosabb feladata a szolgáló szeretet gyakorlása. Jézus az utolsó vacsorán, amikor megmosta az apostolok lábát, erről a szeretetről tett bizonyságot. Amikor pedig Péter apostol tiltakozott külön nyomatékkal kiemelte szolgálat fontosságát: “Példát adtam nektek: Amit én tettem veletek, ti is úgy tegyétek.” Majd hozzáfűzte: “Boldogok vagytok, ha megértitek ezt és ti is így tesztek” (Jn 13,17). Erre a felszólításra azért volt szükség, mert az apostol tanúsága szerint a Jeruzsálembe vonulás előtt a tanítványok arról beszélgettek, hogy Jézus eljövendő Országában hogyan lehetnek elsők, milyen uralkodó szerep vár rájuk. Jézus számunkra a szolgálat útját jelölte meg: “Aki első akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája (Mk 10,43). Jézus tanítását követve Szent Pál apostol is, a keresztények legfontosabb feladatának a szolgálatot jelöli meg. Ezt írja a Galatákhoz írt levélben: “Hordozzátok egymás terhét, s így teljesítsétek Krisztus törvényét.” (Gal 6,3).

Jézus tanítását követve az Egyház mindig az egyik legfontosabb feladatának tartotta és tartja a hitből származó szolgáló szeretet gyakorlását. Az első századoktól kezdve egészen napjaikig feladatának tekinti a nehéz helyzetben levő emberek segítését. Feljegyzések vannak arról, hogy a keresztényüldözések idején a keresztények támogatták a szegényeket, a vándorokat és az árvákat.[39] Később pedig, a középkorban, szerzetesrendek jöttek létre, amelyeknek tagjai hivatásuknak tekintették a szegények, betegek szolgálatát. A felvilágosodás kora után ezt a feladatot elsősorban az állam vállalta át, de az Egyház továbbra is feladatának tekintette a szolgáló szeretet gyakorlását. Ezt az egyházi intézmények mellett [40] minden keresztény ember feladatának kell, hogy tekintse.

A szolgáló szeretet ma is hatásos jel Európa számára. Biztos, hogy minden történelmi korban és minden földrajzi helyen nehéz volt a szolgáló szeretet gyakorlása. A mai kornak is megvannak a sajátos nehézségei. A II. világháborút követően Európa gyorsan fejlődött. Több országban a termelékenység gyors növekedése következtében “gazdasági csodáról” (Nyugat-Németország, Olaszország) is beszéltek. Az emberek többsége hozzászokott a magasabb életszintvonalhoz, amiről a későbbi gazdasági válságok idején sem kívánt lemondani. A jómód mellett megjelent a szegénység is, ami elsősorban a munkanélküliségből származott. A munkanélküliek jelentős része nem a lustasága miatt veszítette el a munkáját, hanem azért, mert a magasabb szintű technológiák igényeinek nem tudott megfelelni. A társadalom pedig, a “fogyasztói társadalom” általános mintája szerint, – ami elsősorban a technikai eszközökre vonatkozik – elengedte ezeknek az embereknek a kezét, Ferenc pápa szavaival “kiselejtezte” őket.[41]

A szolgáló szeretet gyakorlásának nehézségét elsősorban az jelenti, hogy a rászorulók testi és lelki “felemeléséhez” a segítségre szorulók együttműködése is szükséges. Sajnos azok, akik a lelki, pszichikai okok miatt feladták az életben maradáshoz szükséges küzdelmet, ezt az együttműködést gyakran elutasítják. Hogy ezen a negatív hozzáállásukon felül tudjanak kerekedni, a hit nagy segítséget jelenthet számunkra. Ha a segítő az ember Isten-képiségére hivatkozva a rászorultat emberi méltóságában megerősíti, akkor ez utóbbinak lehetősége van arra, hogy korlátain túllépve, képes legyen a megújulásra. A segítőnek azonban nem csak hivatkoznia kell az emberi méltóságra, hanem úgy is kell viselkednie a rászorulttal, hogy megadja számára a tiszteletet. Erre az emberek felé megnyilvánuló, a másikat tiszteletben tartó, szolgáló szeretetre Jézus adta meg a példát, aki ismerte a gyenge ember szíve mélyén levő megújulási vágyat, és arra építve segített. A foglalkozása folytán másokat megkárosító vámos Zakeusnak azt mondta, hogy nála akar megszállni (Jn 19,5), a házasságtörő nőnek pedig azt mondta: “Én sem ítéllek el (téged). Menj, de többet ne vétkezzél!” (Jn 8,11). Mind a két esetben az igazi segítséget az emberi méltóság és az Isten megújító kegyelmébe vetett bizalom adta.

Összefoglalás

Tanulmányunk Európa jövőjével és azzal kapcsolatban az Egyház küldetésére vonatkozó gondolatokkal, megfontolásokkal foglalkozott. Azt a célt tűztük magunk elé, hogy rávilágítsunk arra, Európa jövője, megújulása és az Egyház küldetése elválaszthatatlanul egymásba fonódik. Ehhez a megújuláshoz szükség van arra, hogy az Egyház Európában “újra megtalálja a maga identitását”. Az Egyháznak az a feladata, hogy küldetése tudatában az Evangélium hirdetésével és megélésével az Európában található nemzeti kultúrák között uniformizálás nélküli egységesítő “modell”, tehát követendő példa legyen, amely jelen van a nemzeti kultúrákban, de nem oldódik fel bennük, és azok sem oldódnak fel benne.[42]

Az Egyház ennek a feladatnak-küldetésnek akkor tud eleget tenni, ha nem engedve az éppen aktuális világi elvárásoknak, hanem kizárólag az Evangélium alapján állva, hűségesen megtartja és mindent átható szeretettel közvetíti a legfontosabb értékeit. Ezek az értékek a transzcendens emberi méltóság, az emberi méltóságból származó értelem, a szabadság és demokrácia, továbbá annak a képessége, hogy tud különbséget tenni jogállam, politika és vallás között.[43] Hitünk szerint a keresztény tanítás azért alkalmas erre az egységesítő küldetésre, mert Istentől jön, és annak erkölcsi megvalósítása az ember Isten-képiségéből származó természetére épül.

Az Egyház egyetemes küldetéséből minden keresztény (Krisztus-követő) részesül. Az Európában élő emberek és népek akkor fogják felfedezni és elfogadni a keresztény üzenetet, ha a környezetükben élő keresztények azt hitelesen közvetítik feléjük. Ha a keresztény üzenet lényegét röviden, képeket is használva, a mai gondolkodásnak megfelelően tovább tudják adni. Ha a szívük mélyén a kegyelem által megérintett, és az Egyház felé közeledő embereket be tudják vonni annak liturgiájába, életébe. Ha a keresztények Jézus szeretetéből merítve erőt segíteni tudnak másoknak a terheik, keresztjeik hordozásában, akkor a megújult kereszténység képes lesz arra, hogy Európa megújulását szolgálni tudja. Végezetül nem feledkezhetünk meg arról, hogy mindezek valóra váltásához az is szükséges, hogy a keresztények – elkötelezett személyek, családok, szerzetesi és világi közösségek, külön is és együtt is – ne szűnjenek meg imáikkal a Szentlélek megvilágosító vezetéséért folyamodni.


[1] Szent II. János Pál pápa, Az Egyház Európában, Szent István Társulat, 120.

[2] Az „európaiság”, az „európai értékek” történelmi összetevőiről/forrásairól szólva a zsidó-keresztény gyökerek mellett általában az antik görög filozófiát és római jogot szokás még említeni.

[3] Lelkiség in: Magyar Katolikus Lexikon VII, (szerk: Diós István) Szent István Társulat, Budapest, 2002. 758. old.

[4] Vö. Giovanni Moliolli, Theologia spirituale in: Novo Dizionario di spiritualitá, Edizioni Paoline, Torino, 1985. 1605. old.

[5] J. H. Weiler jelzi, hogy Európai Alkotmányos Szerződés preambulumának erre a közös keresztény etikai alapra, hivatkozni kellett volna. Keresztény Európa, Szent István Társulat, 2006. 16. old.

[6] Szent II. János Pál pápa, Az Egyház Európában110.

[7] Uo. 84.

[8] Uo. 109.

[9] Uo.

[10] Vö. Holló László, Európai Unió – értékközösség, Az európai integráció katolikus társadalometikai vonatkozásai, in: Erkölcsteológiai Füzetek (szerk: Somorjai Ádám-Harsányi Ottó) Róma, 2006. 227. old.

[11] Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata in: Az emberi jogok dokumentumokban, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1976. 372. old.

[12] Európai Unió Alapjogi Chartája, 1. cikk

[13] Uo. Preambulum

[14] Szent II. János Pál pápa, Az Egyház Európában 114.

[15] Vö. Gerhard von Rad, Az Ószövetség teológiája I, Osiris, Budapest, 2000. 124. old.

[16] Vö. Rózsa Huba, Kezdetkor teremtette Isten, JEL, Budapest, 1997. 53. old.

[17] Vö. Szent II. János Pál pápa, Az Egyház Európában 44-10.

[18] Joseph Ratzinger, A keresztény hit, OMC, Bécs, 1983. 37. old.

[19]  Vö. A Katekézis Általános Direktóriuma, (A Klérus Kongregációja), Szent István Társulat, Budapest, 1998. 58.

[20] Vö. Keresztes Szent János, A Kármel-hegy útja in: Keresztes Szent János művei, Budapest, Stephaneum Nyomda, 1926. 47. old.

[21] Soltész- Szinyei, Görög-magyar szótár, Könyvértékesítő Vállalat, Budapest, 1984. 352. old.

[22] megjegyzés: A szentírástudomány Jézus tanításának magyarázatánál a “kérügma” szó helyett a “logion” szót használja, ami “mondást jelent. in: Joachim Gnilka, Márk, Agapé, 2000. 154. old.

[23] Joachim Gnilka, Márk, Agapé, 2000. 152. old.

[24] Szent Ágoston, Evangelium Johannis tractatus, 26.6.13.

[25] Aquinói Szent Tamás, Summa theologiae II.II.q.118,a.5.

[26] Vö. Vö. Szent II. János Pál pápa, Sollicitudo rei socialis, kezdetű enciklikája, 38.

[27] XVI. Benedek pápa, Szeretet az igazságban 3.

[28] Vö. Ferenc pápa, Az Evangélium öröme 53.

[29] Vö. Uo. 159.

[30] Megjegyzés: a misztérium nem azt jelenti, hogy Isten el akarja rejteni önmagát az ember előtt, hanem azt, hogy az ember teremett volta miatt, Isten felfoghatatlan marad számára. A kinyilatkozatásban azonban feltárul ez a titok, feltárul az ember előtt.

[31] Vö. Gregory Collins, A keresztény misztika liturgikus alapja, in: Vigilia 82-89. old., 2017/2, 83. old.

[32] Vö. U.o. 84. old.

[33] Vö. Söveges Dávid, Fejezetek a lelkiség történetéből, Pannonhalmi könyvek, 1993.181. old.

[34] Uo. 190. old. kk.

[35] Vö. Gregory Collins, I.m. 85. old.

[36] Vö. Dolhai Lajos, Az Eucharisztia mint a szentségi üdvrend középpontja in: Az Élet Kenyere, Varia theologica, Szent István Társulat, 173. old.

[37] Augustinus, Contra Faustum 12,20

[38] Szent II. János Pál pápa, Az Egyház Európában 22.

[39] Vö. Hamman, Így éltek az első keresztények, Szent István Társulat, 1987. 77. old.

[40] A magyar társadalomban jelenleg, az Egyház részéről elsősorban a Katolikus Karitász – Caritas Hungarica, a Római Katolikus Szeretetszolgálat Magyar Máltai Szeretetszolgálat látja el ezt a feladatot. Az utóbbi világi szervezet, de keresztény eszméket képvisel.

[41] Vö. Ferenc pápa, Az Evangélium öröme 53.

[42] Vö. Szent II. János Pál pápa. Az Egyház Európában 116.

[43] Vö. Uo. 110.

Irodalom

Szent VI. Pál pápa, “Az evangéliumot hirdetni” (Evangelii nuntiandi) kezdetű apostoli buzdítása 511-544. old. in: II. Vatikáni Zsinat tanítása, Szent István Társulat, 1975.

Szent II. János Pál pápa, “Az Egyház Európában” (Ecclesia in Europa) kezdetű apostoli buzdítása, Szent István Társulat, 2003.

Szent II. János Pál pápa, “Az Egyház az Eucharisztiából él” (Ecclesia de Eucharistia) kezdetű apostoli buzdítása, Szent István Társulat, 2003.

XVI. Benedek pápa, “Szeretet az igazságban” (Caritas in veritate) kezdetű enciklikája, Szent István Társulat, 2009.

Ferenc pápa, “Az Evangélium öröme” (Evangelii Gaudium) kezdetű apostoli buzdítása, Szent István Társulat, 2014.

A Katekézis Általános Direktóriuma, (A Klérus Kongregációja), Szent István Társulat, Budapest, 1998.

Joseph Ratzinger, Benedek Európája a kultúrák válságában, Szent István Társulat, 2005.

J.H.H. Weiler, A keresztény Európa, Pázmány Könyvek, Szent István Társulat, 2006.

Holló László, Európai Unió – értékközösség, Az európai integráció katolikus társadalometikai vonatkozásai, in: Erkölcsteológiai Füzetek (szerk: Somorjai Ádám-Harsányi Ottó) Róma, 2006.

Kocsis Imre, Az Eucharisztia és az Egyház titka a páli levelekben, in: Az élet kenyere, Varia Theologia, 26-38. old. Szent István Társulat, 2012.

Dolhai Lajos, Az Eucharisztia mint a szentségi üdvrend középpontja in: Az élet kenyere, Varia Theologia, 163-177. old. Szent István Társulat, 2012.

A. Hamman, Így éltek az első keresztények, Szent István Társulat, 1987.

Söveges Dávid, Fejezetek a lelkiség történetéből, Pannonhalmi könyvek, 1993.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás