Gazdaság és technológia

A gazdagság akkor tölti be az embert szolgáló feladatát, ha arra van rendelve, hogy javakat termeljen mások és az egész társadalom számára. Aki a gazdagságot megtartja a maga számára, az nem vétlen, hiszen arra van rendelve, hogy adjon másoknak, ami annyit jelent, hogy valójában adósságot törleszt. Bár a maga területén a gazdaság és az erkölcsiség is öntörvényű, mégis tévedés lenne a gazdasági, meg az erkölcsi rendet annyira különálló és egymástól idegen dolgoknak tekinteni, mintha nem függnének össze egymással.

Mert az úgynevezett gazdasági törvények, minthogy a teremtett világ természetéből és az ember testtel és lélekkel bíró lényegéből erednek, meghatározzák, milyen célokat követhet és milyeneket nem követhet az emberi tevékenység a gazdaság területén, s milyen eszközök alkalmazásával teheti ezt; az emberi ész pedig a dolgok és az ember egyszerre individuális és közösségi természetéből világosan felismeri az egész gazdasági szférának azt a célját, amelyet a teremtő Isten jelölt ki számára. Egyedül az erkölcsi törvény az, amely bensőnkbe vési, hogy tudatos tevékenységünk egészével a legmagasabb rendű és végső célokra törekedjünk, és épp így e tevékenység speciális fajtáival is azokat a célokat kövessük, amelyeket értelmi belátásunk a természettől, vagyis inkább a természet teremtőjétől, Istentől az adott részcselekvés számára rendelt céloknak mutat, ezeket a részcélokat pedig egymással harmóniába állítva a legfőbb célnak rendeljük alá.

Az erkölcs és a gazdaság közötti viszony szükségszerű és lényegi: a gazdasági aktivitás és az erkölcsi magatartás a legmélyebben áthatja egymást. Az erkölcs és a gazdaság közötti szükségszerű különbségnek egyik területen sem az elválasztottság, hanem éppen ellenkezőleg a jelentőségteljes kölcsönösség a következménye. Amiképpen tehát morális vonatkozásban tekintetbe kell venni a gazdasági alapokat és követelményeket, szükséges az is, hogy aki gazdasági területen tevékenykedik, nyitott legyen az erkölcsi értékekkel szemben: A gazdasági életben is tiszteletben kell tartani és követelni kell az emberi személy méltóságát és csorbítatlan hivatását, csakúgy, mint az egész társadalom boldogulását, mert hiszen az ember az egész társadalmi és gazdasági élet eredendő alkotója, középpontja és célja. Az, hogy a tisztán gazdasági megfontolásoknak megadjuk a jogos és kellő súlyát, nem jelenti azt, hogy a metagazdaság szintjének valamennyi megfontolását ésszerűtlenként utasítanánk vissza, mivel a gazdaság célja nem magában a gazdaságban, hanem annak emberi és társadalmi rendeltetésében is van. Ugyanis az ember megvalósulása és a jó emberi együttélés mint cél sem tudományos, sem gyakorlati szempontból nem bízható a gazdaságra; azt részfeladat illeti meg: a termelés, az anyagi javak elosztása, a fogyasztás és a szolgáltatások megszervezése.

A gazdaság morális dimenziója összekapcsolja a gazdasági hatékonyságot és az emberiség szolidáris fejlődését, jóllehet ezek egymástól különböző, alternatív, ám ugyanakkor egymástól elválaszthatatlan célok. Az erkölcs mint a gazdasági élet konstitutív eleme nem áll szemben azzal és nem is semleges; ha az igazságosság és a szolidaritás vezérli a gazdaságot, akkor az éppen a társadalmi hatékonyság összetevőjévé lesz. A javak előállításának tevékenységét hatékonyan ellátni – kötelesség, máskülönben eltékozoljuk a forrásokat; ám elfogadhatatlan az a gazdasági növekedés, amelyet az emberek, egész népek és társadalmi csoportok vesztesége árán tartanak fenn, szegénységre és leszakadásra ítélve azokat. A gazdagságnak a javak és szolgáltatások rendelkezésre állásában megragadható kiszélesedése és az erkölcsi követelés ezeknek a javaknak és szolgáltatásoknak az igazságos elosztására: ennek az emberek és az egész társadalom számára ösztönzésnek kell lennie a szolidaritás alapvető erényének gyakorlására,694 hogy az igazságosság és a szeretet szelleme a bűn valamennyi struktúráját,695 amely létrehozza és fenntartja a szegénységet, az alulfejlettséget és megalázottságot, leküzdje mindenhol, ahol az mutatkozik. Ezek a struktúrák az emberi egoizmus számtalan konkrét tette által épültek fel és erősödtek meg.

Hogy eleget tegyünk az erkölcsi követelményeknek, támaszkodnunk kell minden ember és minden nép mint szubjektum gazdasági aktivitására. Mindannyiuk joga, hogy részt vegyenek a gazdasági életben és mindannyiuk kötelessége, hogy képességeiknek megfelelően hozzájáruljanak hazájuk és az emberiség egész családjának haladásához.696 Ha tehát bizonyos mértékben mindenki mindenkiért felelős, akkor mindenkinek kötelessége belehelyezkedni a gazdasági fejlődésbe. Ez a szolidaritás és az igazságosság kötelme, de a legjobb út is az emberiség ügyének előbbrevitelére. Ha az emberek eljutnak az erkölcsi bölcsesség megélésére, akkor a gazdaság ennek következtében a szakadatlanul gyarapodó javak és szolgáltatások előállítása révén olyan teljesítményre képes, amely a kölcsönösségen nyugszik, és alkalmat ad minden ember számára a szolidaritás és a minden más emberrel való közösség” hivatásának megélésére, „amire őt Isten teremtette, tehát arra, hogy olyan társadalmi és gazdasági tervezeteket készítsenek és hajtsanak végre, amelyek alkalmasak az igazságosabb társadalom és az emberibb világ megvalósulásának elősegítésére. Ez komoly kihívás, de egyben izgalmas feladat is mindenki számára, aki a gazdaságban vagy a gazdaságtudományokban tevékenykedik.

A gazdaság tárgya a gazdagság megteremtése és progresszív, mind mennyiségi, mind minőségi növekedése: ez erkölcsileg helyénvaló, ha az emberek és a társadalom egyetemes és szolidáris fejlődésére irányul, amelyben élnek és dolgoznak. A fejlődést nem lehet ugyanis a javak és szolgáltatások felhalmozásának puszta folyamatára redukálni. Éppen ellenkezőleg: a puszta felhalmozás, még ha a közjót szolgálja is, nem elégséges feltétele a valódi emberi boldogság megvalósulásának. Erre a háttérre utalva óv a társadalmi tanítás a növekedés puszta mennyiségi természetének csábítástól, mert a túlhajszolt függőség az anyagi javak minden formájától olyan társadalmi nézeteknek válik a javára, amelyek az embert könnyen a birtoklás és a közvetlen élvezet rabszolgájává teszik. Ez az úgynevezett fogyasztói társadalom vagy konzumizmus.

Az átfogó és szolidáris fejlődés szempontja szerint helyesen ítél az az erkölcsi értékelés, amely a piacgazdaságot vagy egyszerűen a szabad gazdaságot a társadalmi tanítás fényében veszi szemügyre: Ha a ’kapitalizmus’ olyan gazdasági rendszert jelent, amely elismeri a vállalkozás, a piac, a magántulajdon felhasználásával, és ebből következően a termelőeszközök felhasználásával járó felelősség, valamint a szabad emberi kezdeményezés alapvető és pozitív szerepét a gazdasági életben, akkor ez természetesen pozitív dolog. Noha talán helyesebb volna ’vállalkozói gazdaságról’, ’piacgazdaságról’ vagy még egyszerűbben ’szabad gazdaságról’ beszélni. Ellenben ha a ’kapitalizmus’ alatt olyan rendszert értünk, amelyben a gazdasági téren érvényre jutó szabadság nem olyan szilárd politikai rendszerbe illeszkedik, amely a gazdasági szabadságot a teljes emberi szabadság szolgálatába állítja, és a teljes emberi szabadság csupán egyik összetevőjének tekinti, amelynek etikai és vallási magja van, akkor a válasz egyértelműen negatív. Ebben ismerhető fel a gazdasági aktivitás gazdasági és társadalmi körülményeire vonatkozó keresztény nézőpont: az, hogy nem pusztán a gazdaság saját szabályaira, hanem annak erkölcsi minőségére és jelentőségére is rákérdezünk.

(Részletek az Egyház társadalmi tanításának kompendiumából, a 329-335. pontokból)
http://www.vatican.va/roman_curia/pontifical_councils/justpeace/documents/rc_pc_justpeace_doc_20060526_compendio-dott-soc_hu.html