Ökológia

Az ökológia (=környezetvédelem) az egész emberiséghez szóló kihívás. Közös és átfogó kötelességről van szó, közös tulajdonunk megóvásáról, amely mindenkit szolgál; meg kell akadályoznunk, hogy bárki büntetlenül használja fel tetszése szerint a különböző élő és élettelen dolgokat, a természet elemeit, a növényeket és az állatokat, saját gazdasági céljaira. Ennek a felelősségnek a mai ökológiai válság világméretű jellege alapján és az abból fakadó kényszerek miatt meg kell érlelődnie, globális keretek között fel kell lépnie, tekintve, hogy a Teremtő által létrehozott egyetemes renden belül valamennyi létforma függ egymástól: Figyelembe kell vennünk minden létező természetét és kölcsönös viszonyát a dolgoknak abban a rendjében, ami a kozmosz.

Ez a látásmód különös jelentőséget nyer, ha tekintetbe vesszük a biológiai sokféleség környezetben betöltött szerepének fontosságát, tekintettel a különböző ökológiai rendszereket összekötő kapcsolatokra. A biológiai sokféleséggel felelősségtudattal kell foglalkozni, és megfelelő módon oltalmazni kell, mert ez az egész emberiség számára rendkívüli gazdagságot jelent. Ebből a szempontból az Amazonas-régió jelentősége mindenki számára felismerhető, amely egyike a világ leggazdagabb élőhelyeinek, s ezért az egész Föld ökológiai egyensúlyához létfontosságú. Az erdők a lényegi természetes egyensúly fenntartásához járulnak hozzá, ami az élet számára nélkülözhetetlen. Azok meggondolatlan, erdőégetéssel is folytatott elpusztítása felgyorsítja a talaj pusztulásának a víztartalékokra nézve veszedelmes következményekkel járó folyamatát, és veszélyezteti számos őshonos nép életét, valamint az elkövetkezendő generációk jó közérzetét. Mindenki, egyének éppúgy, mint a hivatalos szervek kötelességüknek kell érezzék az erdőállomány védelmezését, és ahol szükséges, megfelelő újraerdősítési programok útjukra indítását.

A környezetért való felelősség, amely az emberi nem közös értékének bizonyul, nem pusztán a jelennel, hanem a jövővel kapcsolatos követelésekre is kiterjed: Nekünk, akik atyáink örökösei és polgártársaink munkájának haszonélvezői vagyunk, kötelességeink vannak mindenki irányában; nem lehetünk közömbösek azokkal szemben, akik utánunk jőve növelik majd az emberiség családjának körét. Az egyetemes szolidaritás mint olyan tény, amely jótétemény számunkra, a másik oldalon kötelez bennünket. Olyan felelősségről van szó, amely a maiakat a jövendő generációkkal szemben kötelezi, és felelőssége az egyes államoknak és a nemzetközi közösségnek is.

A környezetért való felelősségnek megfelelő módon kell jogilag kifejeződnie. Fontos, hogy a nemzetközi közösség egységes szabályokat dolgozzon ki; ezzel olyan szabályrendszer válik lehetővé az államok számára, amely a környezetre károsan ható különféle tevékenységeket hatékonyan ellenőrzi és az ökológiai rendszert védelmezi azáltal, hogy a lehetséges baleseteket megelőzi. Minden államnak feladata a saját területén az atmoszféra és a bioszféra állapotromlásának megelőzése, amelynek során egyebek között figyelmesen ellenőrzi az új technológiai és tudományos felfedezések hatását, garanciát nyújt polgárainak, hogy a környezetet nem teszik ki káros összetételű vagy mérgező hulladékszennyezésnek.

A biztonságos és egészséges természeti környezethez való jog tartalma olyan lépésről lépésre haladó munkálkodásnak lesz az eredménye, amelyet a közvélemény elvárása mozgat, amely a teremtett javaknak a közjó követelményei szerinti felhasználására irányul és annak szabályozására, hogy mindaz, ami a környezetet szennyezi, büntetéssel járjon. Egyedül a jogi normák azonban nem elegendőek; Ezek mellett nagy felelősségtudatra, a mentalitás és az életstílus valódi megváltoztatásának beérésére van szükség.

A közéleti tekintélyek, akik az egészséget és a környezetet fenyegető veszélyekkel kapcsolatban hivatottak intézkedéseket hozni, alkalmasint szemben találják magukat olyan helyzetekkel, amelyekben a rendelkezésre álló tudományos információk ellentmondásosak vagy nem elégségesek; akkor képesek helyesen ítélni, ha az “óvatosság elvéhez” tartják magukat. Ezen elv nem szabály, amely egyszerűen alkalmazandó, hanem a bizonytalan helyzetekben segít eligazodni. Ez nyilvánvalóvá teszi átmeneti, az időközben elért új ismeretek alapján módosítható intézkedések szükségességét. A döntéseknek arányban kell állniuk a más veszélyhelyzetek esetére már meghozott intézkedésekkel. Az elővigyázatosság politikája, amely az óvatosság iménti elvén nyugszik, megköveteli, hogy minden döntés a lehetséges kockázatok és előnyök mérlegelésén alapuljon, ideértve olyan döntés lehetőségét is, hogy egyáltalán nem lépünk közbe. Az óvatos megközelítés összekapcsolódik azzal, hogy minden erővel alaposabb ismeretre kell törekedni, annak tudatában, hogy a tudomány a kockázatok elhárításával kapcsolatban nem tud gyors eredményeket elérni. A bizonytalanság és ideiglenesség körülményei teszik a döntés előkészítésének folyamatában az átláthatóságot különösen fontossá.

A gazdasági fejlődés tervezése során ügyelni kell a természet sértetlenségének és ritmusának megóvására, mert a természeti tartalékok korlátozottak, és részben nem megújíthatóak. A felhasználás jelenlegi ütemére tekintettel egyes természeti források ma és a jövőben elérhető készlete komolyan csökken. Az ökológiai probléma megoldása követeli, hogy a gazdasági tevékenység a környezetet fokozott mértékben vegye tekintetbe, összhangba hozva ezzel a gazdasági fejlődés követelményeit. Minden gazdasági tevékenységnek, amely természeti erőforrásokat használ fel, foglalkoznia kell a környezet védelmével is, és terveznie kell az ezzel összefüggő költségeket, amelyeket mint „a gazdasági tevékenység aktuális költségeinek lényegi elemét” kell szemlélnie. Ebben az összefüggésben az emberi tevékenység és az éghajlatváltozások közötti különösen összetett kapcsolatokat is tekintetbe kell venni, azokra gazdasági, politikai és jogi oldalról nemzeti és nemzetközi szinteken megfelelő módon állandóan oda kell figyelni. Az éghajlat olyan ’tulajdonunk’, amelyet állandóan védelmezni kell, ezért szükséges, hogy az ipari tevékenység fogyasztói és fenntartói ezt a védelmet egyre erősebb felelősségérzettel fejlesszék.

Egy olyan gazdaság, amely megbecsüli a környezetet, nem fog kizárólag a haszon maximalizálására törekedni, mivel a környezetvédelemről nem kezeskedhetünk csak a pénzügyi költségszabályozás alapján. A környezet azon javak egyike, amelyeket nem lehet a piac mechanizmusai révén megfelelően védelmezni vagy megóvni.993 Valamennyi országnak, de mindenekelőtt a fejlett országoknak kell ezt sürgető kötelességükként elismerni, a természeti javak felhasználását ilyen módon végiggondolva. Az innovációs kutatásokat, amelyek alkalmasak a termelés és a fogyasztás által okozott környezetterhelés csökkentésére, valódi ösztönzéssel elő kell mozdítani.

Különös figyelemmel kell szemlélni az energiaforrások komplex problématerületét. A nem megújuló energiákat, amelyeket az erősen iparosodott és az újabban iparosodó országok használnak, az egész emberiség szolgálatába kell állítani. Morális, a méltányos árat és a generációk közötti szolidaritást kötelezővé tévő nézőpontból, a tudós közösségek hozzájárulásával kell dolgozni azért, hogy új energiaforrásokat fedezzenek fel, tovább fejlődjön az alternatív energiaforrások felhasználása, és emelkedjen az atomenergia felhasználásának biztonsági foka. Az energiafelhasználás, a fejlődés és a környezet kérdéseivel való kapcsolata alapján, az államokat, a nemzetközi közösséget és a gazdasági vállalkozókat kötelességükre emlékezteti; ezen kötelesség teljesítését pedig az általános közjó érdekében való állandó fáradozásnak kell irányítania.

Különleges figyelmet érdemel a természeti népek földjükhöz és annak erőforrásaihoz fűződő viszonya; itt identitásuk alapvető kifejezéséről van szó. Számos nép azt a földet, amelyen él és amellyel léte sajátos értelme is összekapcsolódik, már elhagyta, vagy az a veszély fenyegeti, hogy el fogja hagyni – nagyhatalmú agrárérdekeltségek javára vagy az asszimilációs és urbanizációs folyamatok következtében. A természeti népek jogait alkalmas védelemben kell részesíteni. E népek példát adnak számunkra a környezettel harmóniában lévő életre, amelyet ők ismernek, és amelynek megőrzésére meg is taníthatnak bennünket, ám rendkívüli tapasztalatuk, amely pótolhatatlan gazdagságot jelent az egész emberiség számára, azzal a környezettel együtt, amelyből származnak, pusztulással fenyegetett.

(Részletek az Egyház társadalmi tanításának kompendiumából, a 466-471. pontokból)
http://www.vatican.va/roman_curia/pontifical_councils/justpeace/documents/rc_pc_justpeace_doc_20060526_compendio-dott-soc_hu.html