Az ókori Görögországban Szókratész (469 – 399 i. e.) széles körben ismert volt bölcsességéről.
Egy nap egyik ismerőse rohant hozzá izgatottan s mondta:
– Szókratész, tudod mit hallottam Diogenészről?
– Na várjál csak, mondta Szókratész, mielőtt bármit is mondanál, át kell menned a hármas szűrőpróbán!
– Hármas szűrő? – kérdi az ismerős.
– Igen – folytatta Szókratész -, mielőtt elmondod a Diogenészről hallottakat, szűrjük le, amit mondani akarsz.
Az első szűrő az Igazság. Teljesen biztos vagy abban, hogy amit hallottál, az a tiszta igazság?
– Nem, – mondja az ember -, tulajdonképpen csak most hallottam!
– Rendben van, szóval nem tudod, hogy a hír igaz-e vagy sem.
Lássuk hát a második szűrőt, a Minőséget.
– Amit hoztál, az valami jó hír?
– Nem, sőt éppen ellenkezőleg…
– Szóval akkor te valami rosszat akarsz mondani Diogenészről, amiről azt sem tudod, hogy igaz-e vagy sem?
Az ember vállat vont és egy kicsit már röstellte magát.
Szókratész folytatta:
– Még mindig van esélyed arra, hogy a próbát kiálld, harmadik szűrő a Hasznosság. Hát, amit Diogenészről hallottál, abból van nekem valami hasznom?
– Háát…nem hiszem…
– Nos, ha így áll a dolog, hogy a híred nem is biztos, hogy igaz, nem is jó és nem is hasznos, akkor miért kellene akárkinek is elmondani?
Az ember kissé zavarodottan és szégyenérzettel odébbállt.
Ez a kis történet példázza, hogy miért volt Szókratész nagy filozófus és miért volt nagy megbecsülésben része akkor is és azóta is.
… és azt is, hogy miért nem tudta meg soha, hogy a felesége megcsalta Diogenésszel…