
Arról van szó, hogy elfogadom-e az Isten által teremtett rendet. Újra és újra visszatérünk ehhez a kérdéshez: vajon van-e tőlem függetlenül létező rend. Többször megfogalmaztam, más-más körülmények között: bár irodalom szakos tanár vagyok, de a matematikusokat és a matematikát egyre jobban tisztelem. Mert a matematika az a tudomány, amely el tudja vezetni az embert annak fölismerésére, hogy van tőlem függetlenül létező valóság. A kétszer kettő (s mindig hozzáfűzöm: legalább is a tízes számrendszerben) mindig négy. És nem lehet szavazni arról, hogy holnaptól ne négy, hanem mondjuk három vagy öt legyen. Tőlem függetlenül létezik. Van.


A Plébániánkon működő Társadalometikai Kör meghívására Bakos Ildikó szobrászművésznő a Szent Margit szoborról tartott előadást 2018. szeptember 21-én, pénteken este 19 órától Plébániánk Szent István termében.
Ha én valódi menekült lennék, bejutva egy békés országba nem mennék tovább erőszakkal, átgázolva országhatárokon, mások által kemény munkával megművelt termőföldeken, hanem kérném annak a békés országnak a segítségét, és elmondanám, miért, mi elől menekülök.


Levelet küldött az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke – egyben az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektora és a Szent Adalbert Központ vezetője – a
A migrációs vitát nézve sokan szinte automatikusan feltételezik az egyház álláspontját, azaz feltétel nélküli szeretetet azok iránt, akik bekerülnek egy [másik] nemzetbe, legálisan vagy illegálisan.