Az Egyház társadalmi tanítása az emberhez méltó társadalom felépítéséhez nélkülözhetetlen alapelveken kívül az alapvető értékeket is felmutatja. Az alapelvek és értékek között kétségkívül kapcsolat van, amennyiben a közösségi értékek azt az értékelést juttatják kifejezésre, amely kijár annak az erkölcsi jónak, amelynek elérésére pedig maguk az alapelvek irányulnak, amikor vonatkoztatási pontokként adódnak a társadalmi élet alkalmas szerveződése és rendezett folyása számára. Ezért az értékek a maguk részéről megkívánják egyfelől a társadalmi élet alapelveinek alkalmazását, másfelől az erények személyes gyakorlását, tehát az ezen értékeknek megfelelő etikus magatartásformákat.
Az ókori Görögországban Szókratész (469 – 399 i. e.) széles körben ismert volt bölcsességéről. Egy nap egyik ismerőse rohant hozzá izgatottan s mondta: – Szókratész, tudod mit hallottam Diogenészről? – Na várjál csak, mondta Szókratész, mielőtt bármit is mondanál, át kell menned a hármas szűrőpróbán!
Az Egyesült Államokban június a „Meleg Büszkeség Hónapja”. Simon Esshaki káld katolikus pap június 1-jén ezzel kapcsolatban egy rövid videót tett közzé a saját TikTok és Twitter közösségi oldalán, amit aztán hamar el is távolítottak.
Június 4-én szinte az egész Kárpát-medence magyarlakta területén megszólaltak a harangok, azonban akadt olyan kivétel is, amely kimondottan fájó: az Esztergomi Bazilika – amely Magyarország legnagyobb temploma és legmagasabb épülete – néma maradt!
Kevesebb, mint egy éve kezdődött el a Gazeta Polska lengyel újság nyomán az akció, hogy egyes területek, települések, megyék magukat „LGBT mentesnek” deklarálják. Ennek a betűszónak nálunk a LMBTQ felel meg.
Ezt a család- és házasság-ellenes ideológiát elvetők egy frappáns matricát is terjesztenek, aminek képét a megfelelő magyar fordításban is bemutatjuk.
Mány Község polgármestereként és a magam nevében is nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket! Nagy büszkeség településünknek, hogy a Történelmi Vitézi Rend központi ünnepségeként évről évre itt emlékezünk meg a II. világháború két olyan eseményéről – a doni áttörésről és a budai várból való kitörésről -, melyek során a magyar katonák közül igen sokan tettek tanúbizonyságot hősiességükről, az esküjükhöz és hazájukhoz való hűségükről, vitézségükről. Idei megemlékezésünknek külön is hangsúlyt ad, hogy a Kitörésre annak 75. évfordulóján emlékezünk.
Háború van. A tőkés társaságok és a bankszektor háborúja a világuralom megszerzéséért. Ez a kettő szorosan összefonódik és az embereik vírusként épülnek a be a kormányokba, a vezető pozíciókba.
Történelmünkből jól tudjuk, hogy idősödő István királyunk fiát, Imrét fel akarta vértezni a királyi hatalom gyakorlására és szolgálatára, ezért intelmekkel fordult hozzá. Ezekben a buzdító szavakban a Szentírásra építő keresztény hagyomány legfontosabb erényeit, az elmélyült hitet, az imádságos lelkületet, az Egyháznak mint Isten népének szeretetét, a békeszerető szívet, a megbocsátást, a vendégszeretetet állítja követendő például fia elé. Ezek között az első a hit pajzsának viselése. Szent Pál apostolra hivatkozva írja:
„Ha a hit pajzsát megőrzöd, birtokában leszel az örök élet sisakjának is (Ef 6,16–17). A lélek eme fegyvereivel aztán törvényesen küzdhetsz majd a látható és láthatatlan ellenségeid ellen egyaránt.”
Milyen jó lenne, ha minden szentségi házasság előtt álló jegyespár, minden diakónussá-, pappá-, püspökké szentelés előtt álló férfi: minden katolikus intézményben dolgozó letenné ezt az esküt magában. Eljön az idő, amikor ezt nyilvánosan kell majd tenni:
A Plébániánkon működő Társadalometikai Kör meghívására Bakos Ildikó szobrászművésznő a Szent Margit szoborról tartott előadást 2018. szeptember 21-én, pénteken este 19 órától Plébániánk Szent István termében.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.