
(A szerző református igehirdető, tanár, róla bővebben itt.)
A közhiedelemmel ellentétben a farizeusok többsége ma ugyanúgy nem a tanítványok közösségében van, mint ahogy Jézus idejében sem ott voltak, és ma sem az Isten parancsolatait vasalnák be a tanítványokon, hanem az emberi hagyományokat. Természetesen ennek akkor van jelentősége, ha a farizeizmus ókori jelenségét általános mintaként értjük és ezt a mintázatot keressük ma is a környezetünkben. Ez a törekvés nem alaptalan, csak akkor az alkalmazásban legyünk egy kicsit precízebbek.





öjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője a Magnificat.ro honlapon március 4-én közzétett, alábbiakban közölt rövid írásában arról szól, hogy Jézus aktivitásával szemben a mai Egyház kifejezetten passzív.
