Az irodalmi előzmény
Dürrenmatt e drámájának nyomasztó címszereplője az öreg milliárdosnő, aki visszatér elszegényedett szülővárosába és aki pénze mindenhatóságának tudatában megvásárolhatja ifjúkori csábítójának halálát e képzeletbeli városka tisztes polgáraitól. Az öreg hölgy valóságos megtestesítője a pénz hatalmának, amely kérlelhetetlenül rombol szét minden erkölcsi gátlást, megfontolást.
Először évek alatt elszegényíti a városkát, majd megjelenik és közli követelését: csak akkor kegyelmez szülővároskája lakóinak, ha megölik egykori szeretőjét, aki immár egy köztiszteletben álló polgár. A városka kisemberei kezdetben, szavakban ellenállnak az öreg hölgy abszurd gyilkosság-követelésének, de a zsarolás és ígérgetés együtt megteszi a hatását: az öreg hölgy az apró gazdagodás lehetőségének biztosításával hatásos csábítóvá válik, az emberek a majdani gyarapodás reményében kezdik életüket berendezni, háztartási kölcsönöket vesznek fel, majd végül e gonoszul különc öreg hölgy bűntársává és cinkosává válnak, megölik polgártársukat.
A mai öreg hölgy
Igen, előfordulhattak ifjúkori bűneink, csábítás, elhagyás, és most is előfordul, hogy bűnbe esünk, így vagy úgy, például az anyagiak iránti vágy rabságában. De ilyen olcsón el lehet bánni velünk? Lehet követelni, hogy valakit öljünk meg, aki speciel nekünk nem sokat ártott, de valaki közli, hogy neki valamikor nagyon-nagyon régen ártott az az ember és ezért ő most bosszút áll rajta, mégpedig a mi kezünk által? Bizony az öreg hölgy nagy hatékonysággal kísért meg minket: lássuk be, nekünk is meg fogja érni, ha megöljük azt a valakit, mert egy jó kis koncot kapunk érte, szép, fokozatos gazdagodást. Sőt, a gyarapodásunk már most valamikor elkezdődhet, bár még nincs most vagyonunk, de rövidesen majd, ha ő elintézi, kölcsönképesek leszünk, és ugye látszik az alagút vége, csak egy apró tett kell hozzá. Ha persze túlságosan bogarasak vagyunk elveinkben, hitünkben, értékeinkben, erkölcsünkben, akkor fennáll a veszély, hogy leragadunk és nem jutunk előre. De ha értünk az eddigi leckéztetésből és a jövőben kellő rugalmasságot, pragmatizmust, továbblépést, kompromisszumkészséget vállalunk fel, akkor elindulhatunk a bizonyára Kánaán felé vezető úton.
Magyarország nevű városkánk lakói mostanában ennek a történetnek talán még csak az elején járnak, a szisztematikus elszegényítés minden esetre már teljesítve van. Igen, Magyarország most büntiben van, már a gyorsvonat sem áll meg nálunk. Talán most várható éppen, hogy egy nap megáll majd mégis a gyorsvonat és leszáll róla az idős hölgy? Vagy lehet, hogy már le is szállt és már elő is állt a követelésével? Attól ne tartsunk, hogy nincs követelése, kérdés csak, hogy pontosan ki és mi van nála az elpusztítandók listáján.
A manapság felbukkanó öreg hölgy ráadásul nem szokta nyilvánosan közzétenni követelését, inkább a közöttünk élő, de vele szövetséges néhány hangadó városlakó-társunk konstruktív közreműködésével akarja teljesíttetni azt. Az is kérdés azonban, hogy a mai öreg hölgy milyen igérettel kísért meg bennünket. A régi ígérgetés gazdagságról, kölcsönről ma már nem könnyen hitethető el, hiszen Magyarország nevű városkánkban néhány éve már sikerült sokunknak sok ilyen kölcsönt felvenni, de azután mégsem jött el az a szolid gazdagság, amivel valahogy kinőttük volna a kölcsöneinket. Ehelyett a nyakunkon maradt az egész. A mai öreg hölgynek tehát erős szirénhangokat kell produkálnia, hogy csábító legyen a követelése és erősen kérdéses, hogy egy mai öreg hölgy tud-e valamivel minket kísérteni, kijátszani, becsapni, csak hogy megöljünk valakit közülünk vagy hogy valamit bennünk, saját magunkban öljünk meg, akképpen, hogy elveinket feladjuk, hitünket elhagyjuk, értékeinket sutba dobjuk.
Úgy tűnik azonban, hogy a mai öreg hölgy már nem olyan finoman, ravaszul, csábítva, ígérgetve akar fellépni, hanem sokkal durvább lett a hangja. Nem akar már semmi álságos-jót ígérgetve megvezetni minket, ehelyett hatalmának súlyát éreztetve nyíltan és egyenesen zsarol, fenyeget. Már nem ígér szép perspektívát, hanem az egész jövőnket teszi céltalanná. Vért-verítéket ígér arra az esetre is, ha engedelmeskedünk neki. Hogy akkor miért is engedelmeskedjünk mégis neki? Szerinte az azonnali retorziók elkerülése céljából. Tehát ha elfogadjuk követelését, akkor holnaptól ugyan minden nap elagyabugyál minket, de legalább ma nem ver minket halálra. Ezt sajnos, el is hisszük neki, többségünk már ilyen jövőt lát maga előtt.
A svájci Dürrenmatt e drámáját több mint 50 évvel ezelőtt, éppen 1956-ban írta. Szinte biztos, hogy ha ma alkotná meg az öreg hölgy alakját, sokkal markánsabb jellemrajzot készítene róla. Ő mára már nem csak egyetlen embert meggyilkoltató gonosz különc lenne a városban, hanem minden kisember jövőjét elvevő durva fenyegető. Nem csak álságos-észrevétlen módon tenné tönkre lelkünket, erkölcsünket, hanem már nyílegyenesen az önértékelésünket, hitünket, a jövőbe vetett bizodalmunkat tönkretenni kívánná. Bár így mára nem lenne olyan fene mód csábító ajánlata, de a helyzet korántsem lenne mára jobb, mert cserébe félelmet, szorongást, kétségbeesést, céltalanságot ültetne a nyakunkba.
Dürrenmattnak elég volt azonban akkor, 1956-ban megrajzolni az öreg hölgy alakját, hogy annak nyomán a mai öreg hölgyet észrevegyük a körünkben. Itt ül a nyakunkon, zsarol, követelőzik, „reális” véleményt mond, fogadjuk el reménytelen, jövőtlen helyzetünket.
Mai reménytelenség és jövőtlenség párlatok egy öreg hölggyel szövetséges hangadótól
2011. 09. 30: Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség korábbi elnöke szerint átmeneti időszakot élünk, olyan periódust, amelyben a nemzeti és nemzetközi fogalmakat újradefiniáljuk. Ez új lehetőségeket teremt, bizonyos pénzügyi intézményeknek, … a (magyar tulajdonú) takarékszövetkezeteknek a súlya növekedhet, és az MFB-nek is új szerepe lehet, de végeredményben ez sem változtatja meg azt a tényt, hogy a bankrendszer európai beágyazottsága megmarad, legfeljebb pár százalékponttal mérséklődik a külföldiek dominanciája.
Magyarul: Magyarország biztosan a nemzetközi bankrendszer markában marad még beláthatatlan ideig.
2012. 10. 07 Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség korábbi elnöke nyilatkozta: „A gazdaság akkor állhat ismét emelkedő pályára, ha kiegyezünk a nyugati civilizációval.” „A magyar politikai és gazdasági elitnek tudomásul kell vennie, hogy nagyon-nagyon csekély lesz a gazdasági növekedés a következő években. Ez ellen nem harcolni kell, hanem szembe kell nézni vele, és el kell tudni fogadtatni a társadalommal is.”
Ha tehát meg is hajtjuk a fejünket a külföldi követelések előtt („kiegyezünk”), akkor sem lesz érdemi javulás. Hát, nagyszerű perspektíva. Ez itt ugyan nem egy szakácskönyv, hiszen nem célunk, hogy reménytelenség és jövőtlenség készüljön bárhol is. De készül, készítik, tálalják elénk, akkor is, ha nincs hozzá étvágyunk. Hogy könnyebben el tudjuk hárítani magunktól, jobb megismerkednünk mégis azzal, hogy hol és hogyan készítik, mi a receptúra…