Hangsúlyozzuk, hogy a “– Gyakorlóterep” rovat cikkei, nem feltétlenül vagy korántsem tükrözik a www.tarsadalometika.hu szerkesztőinek véleményét.
Olvasóinknak itt annak megvizsgálását ajánljuk, hogy Egyházunk mai problémái és a jövő felé vezető út fog-e rendeződni a múlttal, az „elszürküléssel” való leszámolással. Kérdés továbbá, hogy a cikkben javasolt megközelítés, ami inkább a jelent kritizáló megállapítások halmozása, egy valódi megoldás lesz-e, vagy egy új modernizmus lesz-e vagy egy altaltás-e most, a jelenben….
Az Egyház lángol. A kereszténység válsága és jövője
Ezzel a címmel jelent meg Andrea Riccardi, történész, a Sant’Egidio közösség alapítójának legújabb könyve 2021 tavaszán. A kötetben a szerző a Norte-Dame székesegyház katasztrófáját mintegy az Egyház szimbólumaként szemlélve keresi a keresztény közösség jövőjének lehetőségét. A kötet kezdő és záró soraiból idézünk.
A Notre-Dame lángjai ráirányították a figyelmet arra a sokféle, különböző természetű szálra, amelyek az európaiakat ehhez az épülethez kötik. Azonban már nem csak az európaiak sorsáról van szó: az esemény az egyház eltűnésének lehetőségét is szimbolikusan felvetette. A Notre-Dame ég és a kereszténység kialszik: az Egyház szempontjából ez az Anya kudarcának képe, amely Európa történelmének és kultúrájának gyökere. A Notre-Dame sorsa hirtelen megjeleníti azt, ami a katolicizmussal történik Franciaországban, Európa különböző részein, sőt az egész világon.
A válság azonban nem hanyatlás, legfeljebb a tegnap még hatékonynak ismert modellek hanyatlása. Az pedig logikus, hogy a múlt hanyatlik. A válság a jövő felé vezet, és nemcsak egy nemzedék jövője felé, hanem a világ megértésének jövője felé is. Ez megerősíti a globális dimenziókat, amely egybecseng a fájdalmas (és világméretű) járvány tapasztalatával is. A kereszténység több mint egy intézmény, amelyet a lehető legnagyobb mértékben meg kell őrizni. A kereszténység a jövőnk valósága. Ahelyett, hogy megvédenénk a múlt álláspontjait, vagy olykor azok maradványait, a kereszténységet a jövő szerves részeként fedezhetjük fel.
A kereszténység az emberek változásának egyik szellemi tényezője, hacsak nem ejti őket csapdába a hanyatlás szelleme, amely sokakat, különösen az európaiakat, elnyelni látszik. A kereszténység a társadalmak kohéziójának, de a nemzetek közötti testvériségnek is az egyik legfontosabb tényezője. Az emberiség garanciája. És Isten Igéje – mert ez a hívők meggyőződése – nem rekedt a tegnapi formákban, nem múlik el.
A hanyatlás szelleme olyan „szenilitáshoz” vezet, amely arra késztet, hogy visszafelé tekintgessünk. Hogy ne legyen bátorságunk. Hogy egyszerűen csak megőrizzük, ami volt és lemondással fogadjuk el a jelen szűkösségét. Ez pedig a kereszténység és azzal párhuzamosan az európai társadalmak elszürküléséhez vezet. A szürkeség nem elsősorban azt jelenti, hogy visszautasítjuk az életnek és az élet javainak élvezetét, hanem azt, hogy már nem akarunk jövőt teremteni, nem tekintünk a határainkon túlra, és csupán a saját gyengeségünket vagy a puszta létünket szeretnénk megvédeni.
Az a nép azonban, amely visszatér a templomokba énekelni, és amely a válságban megtalálja az öröm és a sírás képességét, már nem a naplemente árnyékában van, hanem a jövő nap hajnalának törékeny fényében ébred. Azok, akik hisznek, tudják, hogy a hívők története nemcsak sajátjuk, hanem azt a Lélek is élénkíti. És akkor minden megváltozhat! A történelem tele van meglepetésekkel, amelyek ajándékok és egyúttal emberi eredmények, a népek és a világ történetét körülvevő mély áramlatok gyümölcsei.