Javak egyetemes rendeltetése

A közjó sokféle összetevője közül a javak egyetemes rendeltetésének elve közvetlenül adott jelentőséggel rendelkezik: Isten a földet minden kincsével együtt minden ember és minden nép használatára rendelte, ezért a teremtett javaknak ugyanazon ésszerű elv szerint, mégpedig a szeretettől kísért igazságosságtól irányítva kell eljutniuk mindenkihez. Ez az alapelv azon a tényen alapul, hogy eredetét tekintve minden jó magának Istennek a műve, aki a földet és az embert teremtette, és aki a földet az embernek adta, hogy munkájával uralja és élvezze gyümölcseit. Isten a földet az egész emberi nemnek adta, hogy a föld az emberiség valamennyi tagját éltesse, anélkül, hogy bárkit is kizárt volna ebből, vagy előnyben részesített volna. Ebben rejlik a földi javak egyetemes rendeltetésének gyökere. A föld, termékenysége okán és ama képessége miatt, hogy kielégíti az ember szükségleteit, Isten első ajándéka az emberi élet fenntartása céljából. A személy nem mondhat le az anyagi javakról, amelyek megfelelnek elsődleges szükségleteinek, és léte alapvető feltételei; nélkülözhetetlenek számára, hogy táplálkozzék és növekedjék, hogy kommunikáljon és társas lény legyen, valamint hogy követni tudja legmagasabb rendű célját, amelyre meghívást kapott.

A javak egyetemes rendeltetésének elvén alapul a javak használatához való jog egyetemessége. Minden embernek rendelkeznie kell azzal a lehetőséggel, hogy élvezze a mindenoldalú fejlődéséhez szükséges jólétet: a javak közös használatának alapelve az etikai-társadalmi berendezkedés egészének legfőbb elve, és a keresztény társadalmi tanítás jellegzetes elve. A javak egyetemes rendeltetését kimondó elv konkrét, különböző kulturális és társadalmi körülmények szerinti érvényesítése feltételezi, hogy ennek módjai, határai és célkitűzései pontosan meg legyenek határozva. Az egyetemes rendeltetés és használat nem azt jelenti, hogy az teljességgel az egyes ember vagy minden ember szabad belátására lenne bízva, sem pedig azt, hogy egy adott dolog külön-külön mindenkié vagy együttesen mindenkié lenne, és így állna rendelkezésre. Ha ugyanis igaz, hogy mindenki a javak használatához való joggal születik, akkor az is igaz, hogy eme jog méltányos és rendezett gyakorlásának biztosításához szabályozó intézkedésekre, nemzeti és nemzetközi megállapodásokra, a joggyakorlást meghatározó és részleteit megszabó jogi szabályozókra van szükség.

A javak egyetemes rendeltetésének elve olyanfajta gazdasági koncepció kimunkálására serkent, amelynek ösztönzői – morális értékek. Ez lehetővé teszi, hogy mindig szem előtt maradjon a javaknak mind az eredete, mind a célja, avégből, hogy egy igazságos és szolidáris világ jöjjön létre, amelyben a gazdagság megszerzése pozitív szerepet tud játszani. Ugyanis a gazdagság ezt a képességét olyan formák sokféleségében fejti ki, amelyek a gazdagságot magát mint egy teremtő folyamat eredményét mutatják fel. Ez a folyamat pedig a rendelkezésre álló természeti és természetből eredő erőforrások olyan technikai-gazdasági feldolgozása, amelyet a kezdeményezőkészség, a tervező tehetség és az emberi munkavégzés vezérel, és ami alkalmas arra, hogy az emberek és népek jólétének gyarapítására fordítsák, valamint arra, hogy megakadályozza emberek és népek kizárását a javakból, s meggátolja kizsákmányolásukat.

Az ember munkája során értelmét használva uralma alá hajtja és méltó lakhelyévé teszi a földet: Ilyen módon tulajdonába vesz egy darab földet, amelyet munkájával szerzett meg. Ez a magántulajdon eredete. A magántulajdon és a javak magánbirtoklásának egyéb formái biztosítják mindenki számára a személyes és családi autonómiához szükséges teret, s ezeket úgy kell tekinteni, mint az emberi szabadság meghosszabbítását. Azzal, hogy feladat- és felelősségvállalásra ösztönöznek, az emberi szabadságjogok egyik feltételét hozzák létre. A magántulajdon a ténylegesen közösségi és demokratikus gazdaságpolitika lényegi eleme és a helyes társadalmi rend biztosítéka. A társadalmi tanítás követelménye, hogy a javak birtoklására mindenkinek egyformán lehetősége legyen, s így legalábbis valamilyen mértékben mindenki tulajdonossá váljon, és kizárja „az áttekinthetetlen közös birtokláshoz” való bármifajta visszatérést.

Az ember az általa jogosan birtokolt külső dolgokat nem tekintheti kizárólag személyes tulajdonának, hanem közös dolgoknak, abban az értelemben, hogy ezek nemcsak neki, de másoknak is képesek hasznára lenni. A javak egyetemes rendeltetése jogos tulajdonosaik számára bizonyos korlátozást jelent használatukat illetően. Az egyén nem cselekedhet anélkül, hogy ne venné számításba saját erőforrásai használatának következményeit; úgy kell munkálkodnia, hogy személyes és családi hasznán túl a közjót is szolgálja. Ebből adódik a tulajdonosoknak az a kötelessége, hogy javaikat ne inaktív, holt vagyonként tartogassák, hanem fordítsák produktív cselekvő erővé, akár úgy is, hogy rábízzák olyanokra, akik képesek és akarják a termelés szolgálatába állítani azokat.

A jelen történelmi kor a legutóbbi időkig teljesen ismeretlen javakat bocsátott a társadalom rendelkezésére, ez pedig arra kötelez, hogy újraértelmezzük a földi javak egyetemes rendeltetésének alapelvét; szükségessé teszi az elv olyan irányú kiterjesztését, amely magában foglalja az új keletű gazdasági és technikai fejlődés eredményeit is. A tudományból, a technológiai tudásból származó újszerű javak birtoklása egyre döntőbbé válik, mivel az ipari országok gazdagsága sokkal inkább ezeknek, mint a természeti forrásoknak a birtoklásán alapul. Az újfajta technológiai és tudományos ismereteket az ember elsődleges igényeinek szolgálatába kell állítani, hogy az emberiség közös öröksége fokozatosan növekedhessen. Ennek érdekében a javak egyetemes rendeltetését kimondó elv mind teljesebb megvalósítása nemzetközi szintű cselekvést és valamennyi ország tervszerű kezdeményezését kívánja: Le kell rombolni azokat az akadályokat és monopóliumokat, amelyek számos nemzetet szorítanak a fejlődés perifériájára, továbbá minden ember és minden nép számára biztosítani kell azokat az alapvető feltételeket, amelyek a fejlődésbe való bekapcsolódásukat segítik elő.

Különösen a fejlődő országokban, valamint a kollektivizmus rendszeréből, illetve a gyarmati sorból felszabaduló országokban mindig is alapkérdés a föld méltányos felosztása. A mezőgazdasági térségeken a munkaerőpiac és a hitelfelvétel biztosította lehetőség a földszerzéshez szükséges előfeltétele a többi javak, illetve szolgáltatások megszerzésének. Ez a lehetőség, túl azon, hogy a környezetvédelem hatékony útja, még gyenge kormányzati rendszerrel működő országokban is a társadalmi biztonság megvalósítható lehetőségét jelenti.

A javak egyetemes rendeltetésének alapelve megköveteli, hogy különösen nagy gondot fordítsunk a szegényekre, a peremhelyzetben lévőkre, illetve azokra, akiket életkörülményeik akadályoznak a megfelelő fejlődésben. Erre nyúlik vissza a szegények előnyben részesítésének elve a maga teljes súlyával. Napjainkban pedig, tekintettel a társadalmi problémák világméretűvé válására, ennek a megkülönböztetett szeretetnek, az általa sugallt döntésekkel egyetemben, mindenképpen ki kell terjednie az éhezők, a koldusok, a hajléktalanok, az egészségügyi ellátást nélkülözők, s mindenekelőtt a jövő kilátástalanságában élő emberek mérhetetlen tömegére. Az emberek közösségében a felebarátot meg kell segíteni különféle súlyos testi és lelki szükségleteiben: E tettek közül a szegényeknek adott alamizsna a testvéri szeretet egyik fő tanúságtétele, ugyanakkor az igazságosság gyakorlása, akkor is, ha a szeretet gyakorlása nem korlátozódik az alamizsnálkodásra, magában foglalja azt is, hogy a szegénység kérdésének társadalmi és politikai vetületére fordítsuk figyelmünket. Bizonyos, hogy a szegények szeretete összeegyeztethetetlen a gazdagság mértéktelen szeretetével vagy önző használatával.

(Az Egyház társadalmi tanításának kompendiumából, a 171. ponttól)
http://www.vatican.va/roman_curia/pontifical_councils/justpeace/documents/rc_pc_justpeace_doc_20060526_compendio-dott-soc_hu.html