Dicséret illeti meg azoknak a nemzeteknek az eljárását, amelyek körében az állampolgároknak a lehető legnagyobb része valódi szabadságban kiveszi részét a közügyekből.
(Idézet a II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúcióból, 31. pont 3. bek.)
Ez az elv nem határolható be és nem korlátozható a társadalmi élet egyes meghatározott területeire, tekintettel arra, milyen óriási jelentősége van, elsősorban az ember fejlődésére nézve, olyan közegekben, mint a munka világa, a gazdasági tevékenységek a maguk belső dinamizmusával, az információ, a kultúra, és – ami a legfontosabb – tekintettel jelentőségére a társadalmi és a politikai életben, egészen addig a legmagasabb szintig, amelytől valamennyi nép szolidáris nemzetközi közösség építéséért vállalt együttműködése függ. Ez a távlat elkerülhetetlenné teszi a részvételnek, elsősorban a hátrányos helyzetűek részvételének támogatását, valamint a politikai vezetés rotációs lecserélését, hogy elkerülhető legyen rejtett privilégiumok kialakulása. Továbbá erős erkölcsi tartásra van szükség, mivel a közéleti tisztségviselés minden ember közjóért érzett közös felelősségének a megjelenítése.
A részvétel a közéletben – cselekvő hazaszeretetként – nem csupán az állampolgár egyik legmagasabb rendű törekvése, aki arra hivatott, hogy polgárként szabadon és felelősen lássa el a maga feladatát másokkal együtt és másokért, hanem egyben minden demokratikus rendszer egyik pillére, továbbá a demokrácia tartós fennmaradásának egyik legfontosabb garanciája. A demokratikus kormányzás meghatározása ugyanis abból indul ki, hogy a nép hatalmakat és feladatokat ruház át emberekre, akik ezekkel a nép nevében, hasznára és érdekében élnek: nyilvánvaló tehát, hogy minden demokráciának a részvételre kell épülnie. Ez egyben azt is jelenti, hogy a polgári közösség tagjainak a maguk szintjén minden információt meg kell adni, meg kell hallgatni és bevonni őket a feladatok megoldásába.
A részvétel elvét az állampolgár és az intézmények minden lehetséges kapcsolatában érvényesíteni kell; ennek érdekében különös figyelmet fordítva a történelmi és társadalmi körülményekre, amelyeken belül a részvételnek konkrétan meg kell valósulnia. A tájékoztatás és a nevelés területén komoly munkát követel azoknak a kulturális, jogi és társadalmi akadályoknak a leküzdése, amelyek gátat emelnek az állampolgárnak a közössége sorsában való szolidáris részvétele elé. Különleges figyelmet érdemelnek ezen a téren azok a viselkedésformák, amelyek elégtelen vagy helytelen részvételi módokra, illetve a társadalmi és politikai élet minden szférája iránti közönyre ösztönzik az állampolgárt. Gondolunk itt például azokra az állampolgári törekvésekre, hogy számukra előnyösebb feltételek érdekében „alkut kössenek” az intézményekkel, mintha azok az ő egoista szükségleteik szolgálatában állnának; gondolunk továbbá a választásokon való részvétel megcsappanásának jelenségére, ami sok esetben egészen a teljes távolmaradásig terjed.
A részvétellel kapcsolatos problémák között a legszélsőségesebb a totalitárius vagy diktatórikus államrendben élő országok esete, ahol a közéletben való részvétel elemi jogát teljességgel megtagadják, mert azt az állam elleni fenyegetésnek tekintik, valamint azoknak az országoknak a helyzete, ahol e jogot formálisan deklarálják, de az ténylegesen nem gyakorolható; megint máshol pedig a hivatali apparátus áttekinthetetlen szövevénye veszi el az állampolgártól a lehetőséget arra, hogy a társadalmi és politikai élet tényleges szereplőjeként lépjen fel.
(Az Egyház társadalmi tanításának kompendiumából, a 189. ponttól)
http://www.vatican.va/roman_curia/pontifical_councils/justpeace/documents/rc_pc_justpeace_doc_20060526_compendio-dott-soc_hu.html