Emberi jogok

Az emberi jogok minden embert megillető alapjogok, melyek az ember természetének, testi, lelki és szellemi adottságainak megélését alapföltételként biztosítják. Gyökerei az ókorba nyúlnak vissza. Már a görög bölcselet is az embert tekintette „minden dolog mércéjé”-nek, ám ez akkor még összefért a rabszolgasággal.

Azt az eszményt, hogy mindenki léténél fogva egyenlő, a kereszténység hirdette meg a szeretet-parancs alapján (Gal 3,28). Ennek ellenére amikor az abszolutista-monarchista államok nagy polgári forradalmai az egyenlőség és testvériség jelszavait zászlajukra tűzték, a klérussal és az Egyházzal is szembefordultak. Ez magyarázza az Egyház tartózkodó magatartását az emberi jogok első, társadalmi megfogalmazásaival szemben.

Az emberi jogok eredetéről két  fontosabb vélemény alakult ki:

a) A természetjogi felfogás hívei szerint az emberi jogok az értelmes emberi természetben gyökereznek, épp ezért az embert személy-volta miatt illetik meg, nem az államtól, a közösségtől kapja. Tiszteletbentartásuk az államot is kötelezi.

b) A pozitivista felfogás szerint az emberi jogokat az egyén az államtól az állampolgári jogokban kapja. E nézet szerint az emberi jogok forrása az állami törvényhozás, mely az állampolgári jogokat tetszése szerint megváltoztathatja.

Az ENSZ-dokumentumok (Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, Egyesült Nemzetek Szervezete) és a nemzetközi jogi fejlődés napjainkban egyre inkább a természetjogi (az ember személy-voltában gyökerező) elméletet tekinti az emberi jogok alapjának. A pozitivista elmélet ugyanis állandó visszaélési lehetőséget biztosít a diktatúrának az emberi jogok tagadására és az állampolgári jogok önkényes változtatgatására, magyarán tág teret enged a pozitív joggal való visszaélésre.

Az alapjogok minden kultúrállam jogi építményének részeivé váltak. Az ENSZ 1948. XII. 10-én fogadta el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Kötelezte tagállamait, hogy tartsák tiszteletben az emberi jogokat. Mivel a közgyűlés határozata csak ajánlat, az ENSZ az egyes jogokat szerződésekkel (konvenciókkal) igyekszik megerősíteni. Így jött létre 1966-ban a Gazdasági, szociális, kulturális, polgári és politikai jogok Egyezségokmánya, ezt Magyarország 1976-ban ratifikálta.

A keresztény tanítás szerint  az emberi jogok gyökere az ember szellemisége, vagyis istenképisége (Ter 9,6), melyben benne van az is, hogy az ember társas életre született. XXIII. János pápa szerint „az ember a hordozója, megteremtője és célja minden társadalmi berendezkedésnek, mégpedig az az ember, aki természeténél fogva társas lény és magasabb létrendre hivatott, mely teljesen fölülmúlja a természetet”. A pápa ennek alapján sorolta föl az emberi jogok katalógusát a Pacem in terris enciklikában 1963-ban:

– az élethez, a megélhetéshez való jog
– erkölcsi, művelődési, szociális jogok
– a vallás szabad gyakorlásának joga
– a szabad pályaválasztásnak joga
– gazdasági társulási, ki- és bevándorlási jog
– politikai jogok

A Gaudium et spes megerősítette, hogy korunk Egyháza elkötelezte magát ezen jogok védelmére. 1974-ban az általános püspöki szinodus szerint az evangélium az emberi jogok szorgalmazására kötelez. II. János Pál pápa szociális enciklikáiban hangsúlyozza, hogy az emberi jogok alapozzák meg a demokráciát, a személyes, a nemzeti és nemzetközi fejlődést. Különleges súlya van az élethez való jognak, melynek tiszteletbentartása a 20. sz. végén alapvető erkölcsi kritériummá vált.

 

Részlet a Magyar Katolikus Lexikonból