A polgári és politikai együttélés mély értelme nem adódik közvetlenül a személy jogainak és kötelességeinek összességéből. Ez az együttélés akkor jut értelmének teljességére, amikor a polgári barátságra és testvériségre támaszkodik. A jog illetékességi területe ugyanis a felismert érdekek, a külső elismertség, az anyagi javak védelmének és elosztásának rögzített szabályai szerint adott; ezzel szemben a barátság illetékességi körébe az önzetlenség, az anyagi javak kötelékétől való függetlenedés és a másoknak való átadottság tartozik, a másik igényei számára való, belülről fakadó rendelkezésre állás. Ebben az értelemben a polgári barátság792 a testvériség elvének leghitelesebb alkalmazása, amely elválaszthatatlan a szabadság és az egyenlőség elvétől.793 Olyan elvről van szó, amely elsősorban az individualista és kollektivista ideológiáknak a modern és a mai politikai társadalmakban való befolyása miatt nagyobb részben még nem valósult meg.
A társadalom akkor szilárdan megalapozott, ha arra törekszik, hogy a személy és a közjó együttes fejlődését erősítse; ebben az esetben a jogot is a szolidaritás elvei és a felebarát iránti szolgálat határozza meg, és a jog is ezt veszi tekintetbe. Az igazságosság megköveteli azt, hogy mindenki a saját javait és jogait élvezhesse: ezt lehet a szeretet minimális mértékeként tekinteni. Az együttélés annál inkább bizonyul emberinek, minél inkább vezéreli annak az eszménynek a kiforrott bizonyossága, amelyre törekszik: ez pedig a szeretet civilizációja.
Az ember személy, nem pedig csupán individuum. A „személy” fogalmával azt a természetet jelöljük, amely értelemmel és az akarat szabadságával van felruházva. Ez a valóság ilyen módon magasabb rendű a tisztán anyagi dimenziója által keltett szükségleteiben kifejeződő szubjektumnál. Az emberi személy, bár aktív részt vállal a családban, a polgári és politikai társadalomban a szükségletek kielégítését célzó tevékenységben, ám elsősorban önmaga megvalósítására törekszik, amikor túlteszi magát a szükségletek logikáján és halad előre azon ingyenes ajándék felé, amely a legteljesebben felel meg lényegének és társadalmi elhivatottságának.
Az evangélium szeretetparancsa megvilágítja a keresztény számára a politikai együttélés legmélyebb jelentését. Ahhoz, hogy ez az együttélés igazán emberi legyen, „semmi se olyan fontos, mint az igazságosságra, a jóindulatra, a közjó szolgálatára való belső beállítódás kötelessége, valamint a szilárd alapmeggyőződés kialakítása a politikai közösség valódi természetéről és céljáról, a közhatalom helyes alkalmazásáról és korlátairól. Az a cél, amelyet a hívőknek követniük kell, a személyek közötti közösségi kapcsolatok megvalósítása. A politikai társadalomról alkotott keresztény szemlélet kitüntetett módon emeli ki a közösségnek, akár mint az együttélés szervezett modelljének, akár mint a mindennapi élet stílusának értékét.
(Részletek az Egyház társadalmi tanításának kompendiumából, a 390-392. pontokból)
http://www.vatican.va/roman_curia/pontifical_councils/justpeace/documents/rc_pc_justpeace_doc_20060526_compendio-dott-soc_hu.html