Vendégünk volt Somogyi Győző festőművész és Takács Gábor művészettörténész
A szépség az Isten jelenlétének biztos jele. Ám önmagában nem áll meg, nem üdvözít, a vallást nem pótolja… (Somogyi Győző, 1978)
A Társadalometikai Kör (…) 2016. szeptember 18-i összejövetelének bevezetéseként Takács Gábor, mint meghívott előadó szétosztott egy rövid kivonatot az est vendégével, Somogyi Győző festőművésszel (és kisparaszti gazdálkodóval) készített interjúkötetéből.
Ezt követően levetítette és magyarázta a művésznek mintegy tucatnyi
– általa, T. G. által jellemzőnek ítélt – munkáját. A magyarázat megerősítette e sorok írójának már kialakult, régebbi véleményét: egy kép többet mondhat, mit ezer szó!
A szép, a jó és az igaz azonos, mégpedig Istenben, és a világ rendje, működése és látványa adja a szépség érzetét. Az európai hagyomány (talán a felvilágosodásig) a természetre és az Istenre hivatkozott, majd ettől kezdve már túlnyomóan az ember által létrehozott művi civilizációra. Végül elérkeztünk napjaink liberális filozófiájának Lukács György által megfogalmazott dogmájához, azaz hogy a „szép azonos a különössel” – nos, ez a ma sokszor eszményített „másság”.
Ezek után a mélyen szántó, világos gondolatok után az igazi élményt az eddig a hallgatóság soraiban jelen lévő művésznek a bátran tanúságtételnek is nevezhető kitárulkozása jelentette. Ő, mint nyomdai fizikai dolgozó, felszentelt munkáspapként kezdett a képzőművészettel foglalkozni. A fumigálva csak puhának nevezett diktatúra idején ő is megroppant, és végül pápai felmentést kapott a cölibátus alól. (Köztudott,
hogy Magyarországon több ilyen eset volt.) A ma tízunokás nagyapa szép szavakkal emlékezett az egyházi vezetők megértő, igaz testvéri, szerető segítségéről ügyében.
Kisparaszti gazdálkodása mellett foglalkozik a festőművészkedéssel – oly sok mondanivalója van, hogy az évek óta napi húszórás munka is kevésnek tűnik. Közreadott könyvei (A szabadságharc katonái, a Nagy huszárkönyv, az általa illusztrált Szigeti veszedelem stb.) némi ízelítőt adtak hallatlan termékenységéről. A művész kedvelt témája a magyar hősiesség, a katonahősök ábrázolása. Az általa saját kezűleg készített hagyományőrző zászlók közül mintegy negyven darab a Parlament ünnepélyes alkalmaira tárolt gyűjtemény megbecsült része.
A művész véleménye a művészet „fejlődéséről” igen kritikus. Erről Takács Gábornak a következőképpen nyilatkozott:
„A barokk lehanyatlása óta az európai művészettörténet képromboló folyamat: a keresztény képvilág lebontásának története. Az egyszerű formák kultusza a klasszicizmusból eljutott a modern ízlés szürke-üres-szögletes kultuszáig, illetve az absztrakton át a „szép” teljes elporladásáig az avantgarde-ban. Ez a folyamat a technikai civilizáció diadalútjának művészeti vetülete. A civilizáció, amelyben élünk, mélyen képellenes. Liberális természetének megfelelően nem úgy, hogy az ábrázolást tételesen tiltja, hanem az úgynevezett vizuális forradalom révén, amely a villogó mesterséges fény és reklám terrorja a szemek fölött… Az európai művészet katolikus-ortodox talajon sarjadt, elgyengült a reformációban, és meghalt az ateizmusban.”
A cikk szerzője a Társadalometikai Kör állandó tagja
Forrás: Újlaki Hangok